A tegnapi „történelmi vereség” után Szabó Tímea, Óbuda-Békásmegyer körzetének képviselője is megszólalt. Szabó Tímeának ugyan sikerült a körzetében legyőznie Bús Balázst, aki 13 éven át volt Óbuda-Békásmegyer polgármestere, ám az Ellenzéki Összefogás vereségét ő sem hagyta szó nélkül.

A Facebookon közzétett posztjában Szabó Tímea megköszönte az elmúlt időkben nyújtott támogatást, kiemelve, hogy ő szeretné megköszönni az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének is a teljesítményét.

„És szeretném megköszönni Márki-Zay Péternek is azt az emberfeletti erőfeszítést, amivel felszántotta az országot”

 írja Szabó Tímea.

Mindenki ezt olvassa most!

Majd azzal folytatja, hogy a „hazug, gyűlöletkeltő propaganda” ellenére is nagy fölénnyel tudott nyerni a Fidesz jelöltje, Bús Balázzsal szemben. Szabó Tímea így fogalmazott:

„Akkorát vertünk a fideszes Bús Balázsra, mint ide Lacháza”.

Szabó Tímeával szemben egyébként az elmúlt hetekben az a vád merült fel a kormánypártok részéről, hogy vélhetően illegális drogbizniszekből finanszírozta a kampányát. A képviselő természetesen elutasítja a vádakat. Posztjában arról beszélt, hogy korábban már volt „Rogán Anonymus Tóni által vezérelt gépezetben” CIA-ügynök is.

Azonban örül annak, hogy a harmadik kerületiek nem ültek fel ezeknek a „propagandáknak”. A kormány pedig „hiába költött szó szerint százmilliókat Szabó Tímea ellehetetlenítésére, lejaratására, hiába állt a titkosszolgálat hónapokig a házuk előtt, nem találtak róla semmi terhelőt”.

Mindenki ezt olvassa most!

Posztja végén úgy vélekedett, hogy az ellenzék együtt marad és soha nem adja fel a harcot.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=546046496877246&set=a.449528946529002&type=3