Meggyőződésem, hogy Donald Trump fogja megnyerni a november 3-ai amerikai elnökválasztást

– mondta a magyar kormányfő a Reuters brit hírügynökségnek adott pénteki interjúban.

A Brexit a brit nép bátor döntése, miszerint maga akar dönteni a sorsáról. Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezt az utat kövessük – jelentette ki kérdésekre válaszolva. Azt is egyértelművé tette: hazánk nem támogatja az Európai Bizottság szerdán bemutatott új migrációs és menekültügyi javaslatcsomagját.

„Kivételesen jó a kapcsolatunk Trumppal” – mondta Orbán Viktor, majd kérdésre válaszolva rámutatott, ha mégis a demokrata párti Joe Biden nyer végül, akkor valószínűleg „alacsonyabb lesz a nyitottság, a szívélyesség, a kölcsönös segítség szintje”.

„Trump győzni fog” – fogalmazott.

Kiemelte, hogy Trump győzelme esetén az Európai Uniónak normalizálnia kell a kereskedelmi kapcsolatait az Egyesült Államokkal, illetve rendeznie kell az amerikai csapatok hosszú távú európai állomásozásának kérdését.

Beruházások és adócsökkentés

Magyarország a koronavírus-járványt követő gazdasági fellendülést a beruházások növelésével és az adók csökkentésével kívánja elérni – hangsúlyozta a miniszterelnök.

„Beruházás, beruházás, beruházás, adócsökkentés és beruházás” – fogalmazott a kormányfő arra a kérdésre válaszolva, hogyan próbálná fellendíteni a magyar gazdaságot.

„A beruházásokra összpontosítunk, mert ha vannak beruházások, akkor vannak munkahelyek is” – jelentette ki.

A munkahely-támogatási programmal összefüggésben Orbán Viktor azt mondta: ha van arra indok, akkor a kormány meghosszabbítja a programot, de most mindenekelőtt a beruházásokra összpontosít.

A forint árfolyamára vonatkozó kérdésre válaszolva azt közölte: ez a Magyar Nemzeti Bank hatáskörébe tartozik. „Ha megnézzük az elmúlt évek magyar gazdaságának adatait, csodálatosak, és ez részben a nemzeti banknak köszönhető. A tények bizalmat keltenek” – húzta alá Orbán.

Nem lesz Huxit

Bátor döntés volt az Egyesült Királyság távozása az Európai Unióból, de Magyarország nem fogja ezt az utat követni – jelentette ki a kormányfő.

Úgy vélekedett, hogy az EU csakis magát okolhatja a Brexit-népszavazás eredményéért, ugyanis nem bánt megfelelően a szigetországgal.

„A Brexit a brit nép bátor döntése, miszerint maga akar dönteni a sorsáról (…) A britek nagyságának bizonyítékaként tekintünk erre” – fogalmazott.

„Mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy ezt az utat kövessük” –hangoztatta Orbán, hozzátéve, Magyarország túl szorosan integrálódott ehhez gazdaságilag az EU-ba.

Aláhúzta, hogy az Európai Unió támogatottsága a számos vitás kérdés, például a migráció vagy a jogállamiság ügye ellenére is rendkívül magas Magyarországon.

Magyarország nem támogatja Európai Bizottság migrációs javaslatcsomagját

Magyarország nem támogatja az Európai Bizottság szerdán bemutatott új migrációs és menekültügyi javaslatcsomagját, az ugyanis arra kényszerítheti Magyarországot, hogy menedékkérőket fogadjon be – hangsúlyozta a kormányfő.

A kormányfő kijelentette, a javaslat szerint az unió déli államaiba – főként az Olaszországba vagy a Görögországba – érkező, uniós tartózkodásra nem jogosultak visszaküldésének rendszere olyan kötelezettségé válhat, hogy Magyarországnak migránsokat kell befogadnia.

Budapest nem fog beleegyezni semmi olyanba, ami oda vezethet, hogy kötelező legyen számára a Közel-Keletről vagy az Afrikából érkező emberek befogadása – emelte ki.

„Ez nagyon problematikus pont. Ez nem más, mint az áttelepítés átnevezése. És mi továbbra is elutasítjuk az áttelepítést. Ez a pont elfogadhatatlan a magyar emberek számára” – húzta alá a kormányfő és fontosnak nevezte azt is, hogy az érkezők menedékkérelmeit az EU területén kívül kellene elbírálni.

A miniszterelnök úgy vélekedett, hogy az ördög a részletekben rejlik, és jó hírnek nevezte, hogy már „ledőltek bizonyos tabuk”, például azzal kapcsolatosan, hogy erősebb hangsúly került az elutasított kérelmezők kitoloncolására.

Magyarország nagyon szigorú annak tekintetében, hogy nem szeretne párhuzamos társadalmat, nyitott társadalmat vagy vegyes kultúrát – szögezte le.

„Nem gondoljuk, hogy a muszlim és a keresztény társadalom keveréke békés és biztonságos lehet, hogy jó életet biztosíthat az emberek számára” – mondta.

Vissza kell vonni az Oroszország elleni szankciókat

Orbán Viktor arra is kitért, hogy az EU-nak vissza kellene vonnia az Oroszországot sújtó szankcióit. Mint mondta, a kormány annak sem látja értelmét, hogy újabb korlátozásokat vessenek ki Alekszej Navalnij megmérgezett orosz ellenzéki politikus ügyével összefüggésben, de ha a közösség ezt kezdeményezi, akkor kész megfontolni.

„Oroszországgal kapcsolatban nagyon, nagyon keménynek kellene lennünk katonai téren, s nagyon együttműködőnek a kereskedelemben. De ehelyett nagyon gyengék vagyunk katonailag, és nagyon kemények kereskedelmileg” – emelte ki, rámutatva, Európának komoly hadsereggel kell rendelkeznie, ha egyenrangú kapcsolatot akar Oroszországgal.

Úgy vélekedett, hogy az EU nem kényszerítheti a Fehéroroszország elleni büntetőintézkedések elfogadására az azokat egyéb okokból eddig blokkoló Ciprust, tovább kell tárgyalni az ügyben.

Hirmagazin.eu