Egy kérelmező bejelentéssel fordult a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH), melyben azt kifogásolta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyik intézménye nem teljesítette a vezető, annak helyettese, valamint egyéb vezetők vagyonnyilatkozataira vonatkozó közérdekű adatigénylését.

A NAIH a honlapján is közzétett véleményében az alábbi álláspontot foglalta el.

Ezek minősülnek közérdekű adatnak

Ahogyan azt már több alkalommal is bemutattuk, a személyes adatok bizalmasságával szemben fő szabályként a nyilvánosság elve érvényesül a közérdekű, illetve a közérdekből nyilvános adatok vonatkozásában. Mindkét kategória nyilvánosságának az oka végső soron az állam részvétele.

Az Infotv. 3. §-a: – A 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról – alapján közérdekű adat az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre, illetékességre, szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adat.

Az Infotv. 3., illetve 26. §-a alapján közérdekből nyilvános adatnak minősül a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó minden olyan adat, amelynek nyilvánosságra hozatalát, megismerhetőségét vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli. Közérdekből nyilvános adat a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörében eljáró személy neve, feladatköre, munkaköre, vezetői megbízása, a közfeladat ellátásával összefüggő egyéb személyes adata, valamint azok a személyes adatai, amelyek megismerhetőségét törvény előírja.

adozona

Hirmagazin.eu