A szabadság értékéről, a magyar fiatalok bátorságáról is beszéltek az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezéseken kedden.

Palkovics László: a fiatalok világraszólót alkottak

1956 októberében a magyar fiatalok világraszólót alkottak, beverték az első szögeket a kor leghatalmasabb katonai erővel rendelkező nagyhatalmának koporsójába – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Műegyetemen.

Úgy fogalmazott: Petőfi óta tudjuk, a magyar fiatalok képesek rá, hogy kiforgassák sarkaiból a világot”. 1956-ban az állampárt elfelejtkezett „erről a sajátos képességről, a magyar ifjúságban rejlő erőről”. A „szovjetek kiszolgálói, a vidék megnyomorítói” azt hitték, annyira elbántak a magyar néppel, hogy az többé nem áll talpra. Tévedtek, olyan nagyot, hogy abba „az egész kommunista rendszer beleremegett” – mondta a miniszter.

Rétvári Bence: Magyarország a függetlenséget nem más birodalmaktól kapja

Október 23. mindig arra emlékeztet, hogy óriási értéke van a szabadságnak – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az 1956-os forradalom és szabadságharc 63. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen kedden, a budapesti Bem téren. Rétvári Bence hozzátette: 1956-ban kiderült, hogy a nyugati nagyhatalmak nem segítenek, egyedül maradtunk. Örök tanulság, hogy mi magyarok mindig önmagunkra számíthatunk, a szabadságot, a függetlenséget nem más birodalmaktól kapjuk, azt saját erőből kell elérni – folytatta. Ezért kell, hogy Magyarország erős legyen, a saját lábára álljon és a birodalmak is tiszteljék – szögezte le az államtitkár.

Budapest, 2019. október 22. Csík János (b2) és az Esszencia zenekar koncertje az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen a fővárosi Bem téren 2019. október 22-én. A háttérben az Országház épülete. MTI/Mónus Márton
Csík János (b2) és az Esszencia zenekar koncertje az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen a fővárosi Bem téren 2019. október 22-én. A háttérben az Országház épülete. MTI/Mónus Márton

A Bem József szobránál tartott ünnepségen az államtitkár kitért arra, hogy amikor a magyar szabadságról és függetlenségről beszélünk „egy talpalatnyi Lengyelországhoz is eljutunk”. Így volt ez 56-ban is. Magyarok és lengyelek egymás szuverenitását, függetlenségét ezekben a napokban is szolidárisan, közösen védjük – tette hozzá.

Rétvári Bence beszédét azzal zárta: „Éljen a magyar szabadság, éljen a haza!”.

Az ünnepség elején egy határon túli diák, Somogyi Máté mondott beszédet, azt hangsúlyozta: tisztelet az akkori hősök emlékének. Kortársaitól azt kérte, fogalmazzák meg saját 56-ukat, saját szabadságeszményüket, és húsz napig ne más kihívásokról, hanem 56-ról szóljon a közösségi média.

Az ünnepség résztvevőinek többsége a Műegyetem elől induló fáklyás felvonulással érkezett a Bem térre.

Budapest, 2019. október 22. Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott ünnepi fáklyás felvonulás résztvevői a fővárosi Műegyetem rakparton 2019. október 22-én. MTI/Kovács Tamás
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából tartott ünnepi fáklyás felvonulás résztvevői a fővárosi Műegyetem rakparton 2019. október 22-én. MTI/Kovács Tamás

A menettel a forradalom egyik meghatározó eseményeként számon tartott október 22-ei műegyetemi diákgyűlésre emlékeztek. Ezen a hallgatók pontokba szedve fogalmazták meg követeléseiket, és arról is döntöttek, hogy a lengyel nép melletti szolidaritás jegyében másnap, vagyis október 23-án a Bem térre vonulnak.

A mostani, több ezer ember, többségében fiatalok részvételével megtartott felvonulást négy korabeli Csepel teherautó vezette fel, a platókról pedig korhű ruhába öltözött fiatalok integettek. A menet résztvevői közül többen nemzeti színű, lyukas, valamint székely zászlókat lengettek.

A fáklyás felvonulás és a Bem téri megemlékezés társrendezője a Rákóczi Szövetség volt.

Varga Mihály: irracionális tetteket is végrehajtott a magyar nép a szabadságért

Azt üzeni 1956, hogy ma is szabadságszerető nép vagyunk, amely mindig dönteni akar és szeret saját sorsáról – hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter, Óbuda országgyűlési képviselője kedden a Fidesz III. kerületi szervezetének az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörése 63. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésén, a Kiscelli Múzeumnál.

Úgy fogalmazott, a magyar nép sok évszázados történelme során képes volt a szabadságért megmagyarázhatatlan, irracionális tetteket is végrehajtani.

Történészek ma is keresik a választ arra, hogyan történhetett, hogy egyik pillanatról a másikra több százezer ember ment utcára, a Rákosi-rendszer besúgói, a szovjetek elnyomó gépezete ellenére Budapest utcái megteltek október 23-án.

A magyarázatot azért is meg kell találni, mert ez ad 2019-ben, a forradalom és szabadságharc 63. évfordulóján irányt, útmutatást, segítséget. Óriási dolog volt akkor, hogy egy maroknyi nép képes volt a világ legerősebb hadsereg ellen fordulni – tette hozzá Varga Mihály.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás
infostart