A válság alatt elvándorolt szakmunkásokat egészen változatos és különleges módszerekkel igyekeznek begyűjteni vagy pótolni az itthoni cégek. Gyakorlatilag a legtöbb szakmában hiány van, ezért nem ritka a saját tanműhelyek alakítása, vagy épp a bekapcsolódás a duális képzésbe, mások pedig a távmunkát használják ki.

Kreatívak vagyunk a csábításban

Harc folyik a szakemberekért. Néha nem is számít a képzettség, ha képes a tanulásra a jelölt – hívja fel a figyelmet a Profession.hu.

Több kutatás és felmérés is rávilágított: a munkaadók egyes szakterületekre évek óta alig találnak megfelelő szakembereket, és a vezetők egyik legnagyobb félelme az volt tavaly, hogy nem tudják majd betölteni az üres pozícióikat. A Profession.hu 2015-ös adataiból is ez a kép rajzolódik ki: a cégek rendkívül sok szakmunkást kerestek.

A szakképzett munkaerő hiánya egyre általánosabb, globális probléma – mondta el a MAPI Konzult sajtóbeszélgetésén Márton-Koczó Ildikó tréner, executive coach. Megoldási lehetőségként a duális képzést, a vállalatok belső képzéseit, illetve a különböző támogatásokat sorolta.

A legnagyobb hiány a műszaki területen dolgozók körében mutatkozik. A meghívott három cég képviselői felsorolták: minőségbiztosítási mérnököt, folyamatmérnököt, alkalmazástechnikai mérnököt, PLC programozót, mérnököt, hegesztőt, lakatost, CNC-forgácsolót, villanyszerelőt, gépkezelőt nehezen találnak.

Hogyan tarthatók meg a jó szakemberek?

Évekig velünk lesz ez a hiány, a vállalatoknak maguknak kell megtalálniuk a kitörési pontokat. Ez lehet házon belüli létszámgazdálkodás, illetve a feladatok optimalizálása – nemcsak a termelésben, hanem adminisztratív területen is – mondta Szabó Péter, az L&P Magyarország Kft. HR-vezetője.

Kreatívak vagyunk a csábításban
Bátonyterenye, 2015. május 12.
Dolgozók a Sinia Bútorgyártó Kft. újonnan átadott ülõbútorgyártó üzemében a bátonyterenyei ipari parkban 2015. május 12-én.
MTI Fotó: Komka Péter

Kenyeres Tamás, a tiszaújvárosi Inno-Comp Kft. gazdasági vezetője elmondta, hogy Kelet-Magyarországon nemcsak az alacsony születésszám miatti demográfiai csökkenés okoz gondot, hanem az is, hogy a szakképzett munkaerő elvándorol: Nyugat-Magyarországon vállalnak munkát, hiszen onnan a jó szakemberek már külföldre távoztak. Emlékeztetett: a válság alatt kezdek elvándorolni a szakemberek a cégtől, ekkor döntöttek úgy, hogy a cafetériarendszerrel próbálják megtartani a dolgozókat. Létrehoztak egy olyan juttatási csomagot, amely a cégnél eltöltött idővel egyenes arányban növekszik, és nem a betöltött pozíciótól függ az összege.

A másik juttatást a kulcsembereknek adják: a cég biztosítást köt rájuk, amelynek az összegét a munkaadó fizeti, és a dolgozó bizonyos idő elteltével egy jelentős összeget kap – feltéve, ha hűséges marad a vállalathoz. Ez Kenyeres Tamás szerint akár 2 millió forint is lehet. Ha a munkavállaló felmond, akkor értelemszerűen elesik ettől a pénztől. A fluktuáció a kulcsemberek körében ennek köszönhetően nagyon alacsony.

Bevezetik a távmunkát az adminisztratív alkalmazottak esetében, heti 20 órát az irodában, 20-at otthonról dolgoznak majd. Emiatt kisebb irodára lesz szükség, a rezsiköltség is csökken. Természetesen nem minden munkakörben lehet megoldani a távmunkát: egy karbantartó mérnök nem tudja skype-on megmondani, mi baja a gépnek – tette hozzá Kenyeres Tamás.

Kreatívak vagyunk a csábításban

Képzés és előléptetés

Pozsgay Zoltán, az 1300 főt foglalkoztató Güntner-Tata Kft. oktatási vezetője szerint a megfelelő területen a megfelelő munkaerőt kell használni, ám ez nagyon nehéz, hiszen alig lehet szakembereket találni. Épp ezért a cégnél ők tanműhelyt alakítottak ki, ahol jelenleg is 50 szakmunkástanuló – köztük 30 hegesztő – sajátíthatja el a szakma fortélyait. Szoftvereket, anyagokat biztosítanak nekik a gyakorláshoz.

Az L&P Magyarországnál minden pozíciót – az olyan munkaköröket, mint például an csoportvezető – először belülről próbálnak betölteni. Az emberek így láthatják, hogy van a cégnél előrelépési lehetőség.

A Güntner-Tatánál belső képzéseket vezettek be, ha egy pozíció megüresedik, ők is belülről próbálják első körben betölteni az állást.

Az Inno-Comp a duális képzésben vesz részt: a Borsod megyei iparkamarával megállapodtak, hogy a vegyipari technikus képzésbe szállnak be, egy extrudáló gépet adományoztak, melyen a diákok gyakorolhatnak.

Nem mindig szükséges a papír az egyes feladatok ellátásához. Persze egy targoncásnál kérik a jogosítványt, erre a törvény is kötelezi a céget, ám egyes esetekben egy technikus végzettségű kolléga is el tud végezni olyan munkát, amelyet korábban mérnökök csináltak – hívta fel a figyelmet az L&P Magyarország HR-vezetője.

Kreatívak vagyunk a csábításban

A készségek számítanak

Régebben elsősorban az adott szakmában szerzett tapasztalat és a gyakorlat számított, ma sokszor inkább az alapkompetenciákat értékelik a cégek a munkaerőpiacon. A vállalatok sokszor tőlük távol álló területen szerzett tapasztalattal rendelkező szakembereket is alkalmaznak – derült ki a Morgan Stanley korábbi sajtóbeszélgetésén is.

Sokféle munkakörben és sokféle végzettséggel el lehet helyezkedni a cégnél, informatikusok, mérnökök, közgazdászok, pénzügyesek, de jogászok és tanári végzettséggel rendelkező kollégák, sőt matematikusok valamint fizikusok is dolgoznak a Morgan Stanleynél. Sokszor nem azt vizsgálják, hogy egy jelölt az adott területen megfelelő tapasztalattal rendelkezik-e, hanem inkább azt, hogy tudása, képességei hogyan lehetnek hasznosak, hogyan segíthetik a vállalat munkáját – mondta el Fogarasi Norbert a budapesti iroda vezetője.

A képzettség mellett a kompetenciák nagyon fontosak, az sem akadály, ha a jelentkezőnek egyáltalán nincs banki vagy pénzügyi tapasztalata, az egyedi, speciális ismereteket belső tréningeken szerezhetik meg a kollégák.

A STEM (Science, Technology, Engineering and Mathematics) mozaikszóval leírt tudás nagyon hasznos a Morgan Stanley számára. Ez tulajdonképpen különböző tudományterületek összekapcsolását jelenti. A bankszektorban például néha nem elég, ha egy programozó érti az informatikát, mert sokszor értenie kell a pénzpiacokat is. De az sem mindig elég, ha valaki közgazdász, mert vannak olyan pénzügyi területek, ahol mélyebb folyamat-modellezésre is szükség van. „A közös nyelv, az átjárhatóságot biztosító tudás pedig a matematika” – összegezte Fogarasi Norbert.

 

Forrás: Pr7/Profession.hu