Budapest — A jelenlegi 15 helyett 9 százalékos személyi jövedelemadó, további adókedvezmények a családosoknak – ezeket javasolja többek között a Magyar Nemzeti Bank az elnöke, Matolcsy György által nemrégiben bemutatott versenyképességi csomagban.

Az szja-csökkentés önmagában hat százalékkal növelné a zsebben maradó összeget, ami a minimálbérnél havi kilencezer, a bruttó 360 ezer forintos átlagbérnél pedig közel 22 ezer forint pluszt jelentene a dolgozóknak.

Ez a jegybank szerint nélkülözhetetlen lépés ahhoz az ambiciózus célkitűzéshez, hogy 2030-ra megduplázzuk a nettó béreket és megközelítsük az osztrák életszínvonalat. Ráadásul a kamatadó mértéke az szja-kulcshoz van kötve, így az is csökkenne, ami megtakarításokra ösztönözheti a lakosságot.

A családi adókedvezményeket is kiterjesztené a jegybank. Első körben azt javasolják, hogy a béremelkedéssel együtt növekedjen az adókedvezmény mértéke. Így, ha az adókedvezmény 2011-es bevezetésekor a bruttó átlagbérhez viszonyított arányának az elérése a cél, akkor másfélszeresére kell emelni az összegeket: így az egy gyermeket nevelők a mostani tízezer helyet 15 ezer forintot kapnának, a háromgyerekesek pedig már 150 ezer forintot a jelenlegi havi százezer helyett.

A kiskeresetűeken segítene a negatív adó bevezetése, ami azt jelenti, hogy akik az alacsony jövedelmük miatt nem tudják kihasználni a támogatást teljes mértékben, azoknak az állam kipótolná részben vagy teljes egészében a jövedelmüket. Ez elsősorban a nagycsaládosokat érinti, ahol három gyerek esetén 310 ezer forintos bruttó fizetésre van szükség, hogy a százezer forintos kedvezményt maradéktalanul igénybe tudják venni. Évente több mint 40 milliárd forintot hagynak ott a nagycsaládosok emiatt.

2020-tól a négygyermekes anyáknak már nem kell személyi jövedelemadót fizetniük. A jegybank ezt a jövőben kiterjesztené a teljes családra, vagy a háromgyerekes anyákra is. Az előbbi esetben az apáknak sem kellene adót fizetniük, míg, ha a háromgyerekes anyákat is mentesítenék az adófizetés alól, az több mint százezer nőt érintene.

– Egyrészt ezek a javaslatok alkalmasak lehetnek arra, hogy gazdaságot élénkítsék, ami azért is fontos, mert készülnünk kell a recesszióra, hogy minél kevésbé essen vissza a növekedés. Másrészt pedig a családok támogatását is szolgálják, hogy megállítsuk a demográfiai hanyatlást, ezzel pedig a lakosság nyolcvan százaléka egyetért a felmérések szerint – mondta a Blikknek Kiszelly Zoltán politológus.

Egyszerűsödő rendszer

Csökkentené az adóadminisztrációt a pénzügyi tárca, mert még mindig túl bonyolult és nehézkes a magyar adórendszer, mivel itt kell eltölteni a legtöbb időt az adózási kötelezettségek teljesítésére a régióban. Ennek érdekében az érdemi bevételeket nem hozó kisadókat szüntetnének meg.

Forrás: Blikk