Az EU is zöld utat adott a számlázó szoftverek online bekötését előíró rendelettervezetnek. Idén július 1-jétől tehát minden adózó, aki legalább százezer forintos áfatartalmú számlát állít ki belföldi adóalanynak, köteles online adatot szolgáltatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) részére – írja sajtóközleményében az Ernst & Young.

Április 17-éig kifogásolhatta volna meg az Európai Bizottság a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) online számlázással kapcsolat rendelettervezetét. Mivel ezzel nem élt a szervezet, hamarosan, változatlan formában fogadhatják el az NGM javaslatát.

Ennek alapján idén júliustól minden, legalább százezer forint adótartalmú, belföldi adóalanynak számlázó szoftverrel kiállított számla adatait azonnal továbbítani kell a NAV-nak egy online megoldáson keresztül. Amennyiben a vállalkozások nem teljesítik kötelezettségüket, számlánként akár 500 ezer forintos bírságra is számíthatnak.

„Fontos, hogy azok a cégek, amelyek eddig az Európai Bizottság véleményére vártak, azonnal kezdjék el a felkészülést, hiszen alig több, mint két hónapjuk maradt, hogy megfeleltessék rendszereiket az igen komplex műszaki specifikációknak” – mondta Molnár Péter, az EY szenior menedzsere. „Annak, aki most kezdi el a fejlesztést, mindenképp érdemes külső szakértőt is bevonnia a hátralévő rövid határidő és az összetett IT és adózási feladatok összehangolása miatt.”

A szakember arra hívja fel a cégvezetők figyelmét, hogy lehetőség szerint olyan partnerrel dolgozzanak együtt, aki már kész, platformfüggetlen megoldással rendelkezik, és mind informatikai, mind adózási szempontból felkészült az online bekötés támogatására.

Forrás: MTI

Képek: szamlazoprogram.org, ovip.hu