forrás: M1/Híradó

2,5 milliárd forintról van szó, a fővárosi ügy részleteit napközben ismertetik – jelentette be az M1 péntek reggeli műsorában a NAV bűnügyi szóvivője.

Egymilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek egy bűnszervezet, amely sem adót, sem járulékot nem fizetett – jelentette be szerdán az adóhatóság. A NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatósága szerint a piramis jellegű céghálózatot egy győri házaspár üzemeltette.

Clipboard0516

Az alkalmazottakat papíron alvállalkozóként feltüntetett, főként szlovák ügyvezetők nevén lévő stróman cégekhez jelentették be, majd a cégeket eltüntették. A pénzügyi nyomozók Győrben és további négy megyében, több mint ötven helyszínen tartottak házkutatásokat, nyolc ember előzetes letartóztatásba került.

Az M1 péntek reggeli műsorában az ügy részleteiről beszámoló bűnügyi szóvivő azt is bejelentette, hogy a hivatal hasonló természetű, de az előbbinél jóval komolyabb elkövetési értékű, 2,5 milliárd forintos adócsalást leplezett le. A fővárosi ügy részleteit napközben ismertetik.

Az elkövetők bűnszervezetként, üzletszerűen folytatták a tevékenységüket, ezért akár 20 évig tartó szabadságvesztésre is számíthatnak.