Hirmagazin
Image default
Gazdaság

Eredménytelen a Lánchíd és a Váralagút felújítására kiírt tender

Minden beérkezett ajánlatot érvényesnek találtak, a rendelkezésre álló anyagi fedezet összege nem elegendő arra, hogy akár a legkedvezőbb ajánlatot tevő céggel szerződést köthessenek a Lánchíd és a Váralagút felújítására

– írja a Népszava.

A Lánchíd és a Váralagút rekonstrukciójára és a kapcsolódó beruházásokra kiírt közbeszerzési eljárást mindkét részfeladat esetében érvényesnek, de eredménytelennek nyilvánították, a rendelkezésre álló anyagi fedezet összege ugyanis nem elegendő arra, hogy akár a legkedvezőbb ajánlatot tevő céggel szerződést köthessenek.

A rendelkezésre álló teljes beruházási összeg bruttó 23,36 milliárd forint, ez önmagában még a Széchenyi Lánchíd rekonstrukciójára sem elegendő, ráadásul a cégek által ajánlott nettó árakon felül a kivitelezővel kötendő szerződéstervezet 10 százalék kötelező tartalékkeretet tartalmaz, így a fedezet meghatározásához az ajánlati árhoz ezt, valamint a 1,5 százalékos mérnökdíjat és az 1 százalékos egyéb költséget is hozzá kell számolni.

Karácsony Gergely főpolgármester ezért azt tanácsolja a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy vizsgálják felül a feladatok kivitelezési sorrendjét és ütemezését, és kezdeményezi a kormánynál a Várhegy-alagút felújítására biztosított 6 milliárd forint átcsoportosítását a Lánchíd felújítására, ezen felül szükségesnek tartja a beruházás terveinek, a közbeszerzési kiírás feltételeinek áttekintését a költségek csökkentése érdekében.

Karácsony Gergely ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a Lánchíd mielőbbi felújítását továbbra is kiemelt jelentőségű feladatnak tartja.

Címlapkép: Avalon/Universal Images Group via Getty Images

nepszava, Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Március 17-től folytatódik a koncesszióba átvett utak szintrehozó felújítása – közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Géza

Beindul a kormány pénzpumpája, itt jelenhet meg először a több ezer milliárd forint..

Géza

Nem várt tovább Orbán Viktor: a kormányülés után tudatta a jó hírt – videó

Géza