Az egyik neves amerikai külpolitikai magazin felfedte, hogy mi lehet az oka a konzervatív amerikaiak tömeges Magyarországra zarándoklásának, így kiderült az is, hogy szerintük mi lehet Orbán Viktor titkos stratégiája.

„Orbán politikája, hogy jobboldali értelmiségi központot csináljon Magyarországból, az egekbe vitte népszerűségét az amerikai konzervatívok között” – írja a Mandiner a Foreign Policy amerikai külpolitikai magazin írása nyomán.

A legfrissebb hírek itt!

A lap által szemlézett riportban hozzáteszik: „A konzervatív amerikaiak Magyarországra zarándoklása természetesen nem véletlen, hanem kormányzati politikai eredménye. Ez egy tudatos soft power-politika – amiről úgy tűnik, pont úgy működik, ahogy eltervezték”

A cikk első megszólalója Rod Dreher, aki felidézte, hogy egy vallásszabadságról szóló konferencián járt először Magyarországon 2019-ben, amelynek a résztvevőivel egyszer csak közölték, hogy szívesen találkozna velük Orbán Viktor. Dreher azt hitte, csak egy kézfogás és fotó lesz, de hosszú beszélgetés lett belőle, Orbán pedig minden kérdésükre válaszolt. A miniszterelnök azt is jelezte, hogy a konzervatívok otthonra találnak Budapesten – Rod Dreher ezt csak kedves udvariaskodásnak vélte akkor, de azóta a dolog megvalósult.

Rod Dreher ma a Danube Institute-nál dolgozik, ahol a hálózatépítés a feladata. Mint mondja: „Ez olyasvalami, amit szeretek csinálni, az intellektuális munka. Azt tapasztalom, hogy sok konzervatív, aki korábban nem is gondolt Magyarországra, érdeklődik az ország iránt. Akárhová utazom, többet akarnak tudni.”

A legfrissebb hírek itt!

Szerinte két oka van annak, hogy Orbánék tudatos hálózatépítésbe kezdtek. Az egyik, hogy Magyarország elszigetelt Európában a jobboldali politikája miatt, a konzervatív értelmiségiek pedig más narratívát képviselnek, mint Brüsszel vagy Washington. A másik ok az, hogy a konzervatív intézetek és kapcsolatok akkor is megmaradnak, ha Orbán már nem lesz hatalmon. Ahogy fogalmaz: „Szerintem a másik oka annak, hogy az Orbán-kormány felépítette ezeket az intézeteket a kormányzati pénzek és hatalom segítségével az az, hogy tudja, hogy nem lesz örökké miniszterelnök. A Fidesz nem lesz hatalmon örökké. És ezért szeretné, hogy legyen egyfajta mélyállam, ami képes lesz túlélni, bármi is jön.”

A külpolitikai lap cikke szerint az amerikai konzervatívok közt azután nőtt meg hirtelen a magyar miniszterelnök népszerűsége, hogy Rod Dreher közbenjárásával 2021-ben elhívták Magyarországra Tucker Carlsont.

A Foreign Policy rámutatott arra is, hogy Orbán amerikai népszerűségének oka hazai sikere, az, hogy négyszer egymás után választást nyert bevándorlásellenes, családpárti, antiliberális és a keresztény értékeket védelmező politikájával. Igaz, a lap szerint Orbán egy „nagyon aránytalan” választási rendszerben győzött – csak azt nem teszik hozzá, hogy a 2010 előtti magyar választási rendszer sem volt sokkal arányosabb, és hogy az amerikai még aránytalanabb. Viszont rámutatnak: míg az amerikai republikánusok a szabad piacot szeretik és ellenzik az állami beavatkozást, addig Orbán erős államot épít.

Forrás

Hirmagazin.eu