Eltűnik a posztok alól a lájkok száma, és a videóknál sem fogjuk látni, hányszor nézték meg őket. A módosításokkal, amelyek tesztelése most folyik, a tartalomra igyekszik terelni a figyelmet a közösségi hálózat.

A Facebook tudni szeretné, felhasználói mit szólnának ahhoz, ha ha a lájkok és a videómegtekintések számai láthatatlanná válnának-e a posztok alatt, és már meg is kezdte a módosítás tesztelését Ausztráliában.

A cég szóvivője szerint a „korlátozott teszt” célja az, hogy meggyőződjenek róla, a változtatás tényleg javítja-e a felhasználói élményt.

A poszt szerzője természetesen továbbra is megtekinthetné ezeket a fontos számokat, és más felhasználók is láthatnák, hogy ki lájkolta a posztot, vagyis elvileg összeszámolhatnák őket, de ez nyilván kevésbé hangsúlyos, mint a lájk gomb mellett ékeskedő szám.

A kommentek száma továbbra is megjelenne a poszt alatt.

Ha az ausztráliai teszt sikerrel zárul, a lájkok számának elrejtése más régiókra is kiterjedne.

A Facebook által tulajdonolt Instragram április óta teszteli Kanadában, Ausztráliában és néhány más piacon a lájkok számának elrejtését. A cég szerint azt szeretnék, ha a felhasználók a fényképekre és a videókra figyelnének, és nem arra, hányan lájkolták őket.

CW