A Facebook-vezér Mark Zuckerberg év elején jelentette be, hogy platformján minden üzenet továbbításához titkosítási eljárásokat fognak alkalmazni.

Nem minden hatóság nézte ezt a kijelentést jó szemmel szerte a világon, mivel a technológia használata miatt a nyomozások során sokkal nehezebbé, gyakorlatilag lehetetlenné válna a pedofilok és más, gyermekeket abuzáló felhasználók visszakövetése.

A közösségi óriás ezért kompromisszumos megoldással állna elő. Antigone Davis, a cég biztonságért felelős vezetője bejelentette, hogy a jövőben fokozott erőforrásokkal dolgoznak olyan fejlesztéseken, amelyekkel megvédhetik a kiskorúakat. Az elmúlt években már egyébként is figyeltek erre, de a titkosítással kapcsolatos hosszútávú tervek miatt ez a terület még fontosabbá válik számukra.

David a Finacial Timesnak mondta el, hogy a hangsúly a megelőzésen van – még a kapcsolatfelvétel előtt megakadályozni, hogy a bűnöző megszólíthassa a célpontját. A rendszer gyanúsnak fogja ítélni azokat a profilokat, amelyek nagy számban próbálnak kiskorúaknak felkéréseket küldeni. Emellett figyelik azt is, ha a privátban beszélgető felek közt túlságosan nagy a korkülönbség, és hogy a kapcsolat kezdeményezője hány tiltást kapott már korábban más fiókoktól. Mivel a bűnözők tevékenysége sokszor már nyilvános posztokban is gyanússá válhat, ezért a Facebook fokozottan fogja vizsgálnia kommentekben hagyott képeket és szövegeket.

Kérdéses, hogy mindez kellően hatékony lesz-e a gyermekek megvédéséhez, lévén a kamufiókok jellemzően azért nem a valós életkorukkal regisztrálnak. A Facebook hozzátette, hogy több, gyermekbiztonsággal foglalkozó szakértővel is együtt dolgozik, mielőtt bevezetné szolgáltatásaiban a végponttól végpontig terjedő titkosítást.

24