David Dobrik egy 27 éves YouTuber, aki barátaival együtt szórakoztató videókat oszt meg a csatornáján. Néhány évvel ezelőtt az akkor 23 éves Dobrik olyan tréfára szánta el magát, ami minden addigi mércét felülmúlt: feleségül vette egyik barátja 75 éves édesanyját. A tartalomkészítő tulajdonképpen kihívásnak vette barátja megjegyzését, miszerint soha nem fog megnősülni, és bosszút állt rajta.

Dobrik, akinek több mint 17 millió követője van, 2019 májusában tette közzé a megdöbbentő tréfáról készült videót. Az első képkockákon az látható, amint néhány barátjával beszélget az autóban.

INSTA-post

Jason, az egyik legjobb barátja mellette ül az anyósülésen, és Dobrik nevetve jegyzi meg, mennyire vicces, hogy exfelesége gyerekei jobban szeretik a nő mostani barátját, mint őt. Jason erre azzal reagál, hogy Dobriknak viszont soha nem lesz exfelesége, mert soha senki nem menne hozzá.

A YouTuber nevetett a megjegyzésen, de megígérte, hogy barátja még megbánja ezt a kijelentését.

3 órával később már úton volt Bostonba, hogy megkérje Jason édesanyjának kezét, ahogy arról beszámolt néhány barátjának, akik együtt utaztak vele az autóban. Elárulta, hogy Las Vegasban tervezi megtartani az esküvőt, majd Hawaiira utaznának nászútra.

INSTA-post

A következő bejelentkezésre már Bostonból került sor, ahol Dobrik azt mondja: „Nem tudok aludni. Annyira izgatott vagyok! Hamarosan már jegyben járok!”

A YouTuber egy csokor virággal érkezett meg Jason édesanyjához. A 75 éves Lorraine Charlotte Nash megörült fia barátjának, de meglepte őt, hogy Bostonban látja. Dobrik hamarosan felmutatott egy eljegyzési gyűrűt, és megkérte az idős nő kezét. Nash először nem értette, mi történik, de fia barátja gyorsan beavatta őt a tervébe, amit a nő rendkívül viccesnek talált, ezért beleegyezett a dologba, Dobrik pedig közölte vele, hogy 3 óra múlva indul a gépük Las Vegasba.

A pár valóban végigcsinálta az esküvőt, sőt, Nash fehér menyasszonyi ruhát és fátylat is viselt a különleges alkalomra. A fogadalomtétel után pedig valóban elutaztak Hawaiira, és nagyszerűen érezték magukat. A nő azt mondta, úgy érzi, mintha már 50 éve lenne Dobrik felesége, és azt is elárulta, hogy még soha nem érezte ilyen jól magát, és nem művelt ennyi őrültséget.

INSTA-post

Amikor hazautaztak, Dobrik a feleségeként mutatta be Nasht a barátainak, akik mindannyian ismerték Jason édesanyját, és hitetlenkedve nézegették a házassági anyakönyvi kivonatukat. Nem sokkal később Dobrik Jasont is beavatta a történtekbe. Legjobb barátja nevetve gratulált neki a csínyhez, és üdvözölte őt a családban.

Dobrik nagyszerűen szórakozott, és folyamatosan a fiának nevezte Jasont, csak, hogy bosszantsa őt. A videó végén Dobrik és Jason néhány másik barátjuk kíséretében meglátogatják Nasht. Az egyik fiú viccesen megkérdezi: „Mrs. Dobrik, kijöhet Jason játszani?”, mire az édesanya azt válaszolja: „Kérdezd meg az apját.” Ezen mindenki nagyot nevet.

A YouTube videó rendkívül népszerű lett, és Dobrik még a „The Tonight Show Starring Jimmy Fallon” című tévéműsorba is meghívást kapott 2020 januárjában, ahol további részleteket árult el meglepő házasságáról. Elárulta, hogy Jason akkoriban azt hitte, barátja elutazott dolgozni abban a 3-4 napban, amikor sor került az esküvőre majd a nászútra.

Videó

Amikor Jimmy Fallon megkérdezte a YouTubert, hogy még mindig tart-e a házassága, elárulta, hogy még abban az évben érvénytelenítették azt, bár ez a sok papírmunka miatt 6 hónapba telt.

Forrás

HIRMAGAZIN.EU