Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése Kölnből.

Az utolsó nekirugaszkodás. Mindkét csapat, a szlovén és a magyar válogatott is így volt ezzel a pénteki mérkőzéssel a férfi kézilabda Európa-bajnokságon. A magyarokat külön motiválhatta, hogy ezen a versenysorozaton soha nem voltak még ötödikek, a legjobb helyezésük eddig 1998-ban a hatodik volt. Ugyanakkor csapatunk a végére alaposan megfogyatkozott. A vakbélműtéten átesett Palasics Kristóf elhagyta a kórházat és a helyszínen tekintette meg a mieink utolsó meccsét. A térdsérüléssel bajlódó Máthé Dominik már hazautazott. Mellettük a két Krakovszki-testvér volt a kimaradó Szlovénia ellen.

Imre Bence dob kapura a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság ötödik helyéért játszott Magyarország – Szlovénia mérkőzésen a kölni Lanxess ArénábanFORRÁS: MTI/CZEGLÉDI ZSOLT

Blagotinsek beállóból szerzett gólja volt az első, majd a szlovén kapus védése után Dolenec kettőre növelte az ellenfél előnyét. A 3. percben aztán jött az első magyar gól, ezt Bánhidi Bence szerezte. A kezdéskor a szlovénok kissé lelkesebbnek tűntek, még egy kínai figurából is tudtak gólt szerezni. 

Pontatlanul játszott a magyar csapat, egy eladott labda után már 2-5 volt az állás. A magyar kapuban Bartucz nem nagyon találkozott a labdával, de aztán ő is jobban elkapta a fonalat. 9 perc telt el és Bánhidi Bence egyenlített (5-5), de a vezetést ekkor még nem tudtuk átvenni. Emberelőnybe kerültünk, Imre Bence parádés mozdulattal újra egyenlített. Aztán a 13. percben egy gyorsindításos góllal Bóka  Bendegúz révén először vezetett a meccsen a magyar csapat. Bartucz megint nagyot védett, meg lett volna a lehetőség a kétgólos vezetésre is, de a kapufa ezúttal a szlovén csapattal volt.

Aztán meg a sors, mert Ancsin lövését már mindenki bent látta, csak a videó mondott mást. Várható volt, hogy a két kihagyott magyar lehetőség után szlovén gól jön és ez így is lett. Szerencsére Fazekas Gergő gyorsan visszavette a vezetést. Aztán a 20. perc kezdetén Bánhidi Bence zseniálisan fordult be, s Magyarország már két góllal vezetett. Különben a két német bíró nem igazán szimpatizált a magyar beállóssal, mert hiába passzírozták őt a földbe a szlovén védők, rendre elmaradt a kiállítás. 

Bánhidi Bence (b) és a szlovén Nejc Cehte a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság ötödik helyéért játszott Magyarország – Szlovénia mérkőzésen a kölni Lanxess ArénábanFORRÁS: MTI/CZEGLÉDI ZSOLT

Bóka Bendegúz ziccerben ment el a három gól különbségért, de a cunder ezúttal melléperdült. Sipos Adriánt kiállították, a szlovének pedig 2 perc alatt kiegyenlítettek, kezdődhetett tehát minden újra. Ezek nem a mi perceink voltak, mert Lékai Máté 10-10-es állásnál a kapufára lőtt egy hétméterest. Nem sokkal később újabb hetest kaptunk, ezt Rosta Miklós belőtte. Másodszorra nem ment ez Rostának, mert az újabb büntetőt a szlovén kapus, Ferlin kivédte. A túlvégen Vlah góljával pedig hosszú idő után ismét a szlovénok vezettek (11-12). Hektikussá vált az első félidő utolsó két perce, mert mindkét oldalon maradtak ki helyzetek. Az utolsó másodperceken újabb videózás következett, de a szlovénok góljánál a labda teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon. Ezzel 11-13 lett az állás, amely nem nézett ki annyira jól. 15 másodperccel a vége előtt Chema Rodriguez időt kért és ez hatott, mert a lefújás előtt nem sokkal Zoran Ilics góljával jöttünk vissza egyre. A szüneten tehát 13-12-re vezetett Szlovénia.

Lékai Máté (b) és a szlovén Jure Dolenec a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság ötödik helyéért játszott Magyarország – Szlovénia mérkőzésen a kölni Lanxess ArénábanFORRÁS: MTI/CZEGLÉDI ZSOLT

A második félidőt a magyar csapat kezdte egy újabb kihagyott hetessel. Nagyon fáradt volt már a csapat, ez meglátszott a koncentráció hiányán. A hetest amúgy Lékai Máté hagyta ki. A rendezők sem álltak feladatuk magaslatán, percekig állt a játék, mert valami nem stimmelt az órával. Ezen a szinten nevetséges hibák voltak ezek. Közel 5 percig állt a játék, az eredményjelzőt előbb lenullázták, majd visszatették ugyanúgy, ahogy volt. Később újabb nullázás kövekezett. Az ideges EHF-ellenőr folyamatosan magyarázott. Majd egyetlen másodpercet sem korrigáltak – akkor mi végre volt ez az egész cirkusz? Ki tudja…

Mindenesetre a közjáték után Lékai nagy góllal egyenlített, majd Bartucz védet nagyot. Nem volt nagy hangulat a meccsen, a nézők már az esti elődöntőkre gyűltek egybe. Bombacot ez nem érdekelte, egy kijátszott helyzet után ismét két gólosra növelte a szlovén csapat előnyét (13-15). Szerencsére Imre Bence jókor érkezett, így nem tudtak elhúzni hárommal a szlovének.

Szita Zoltán (k), valamint a szlovén Borut Mackovsek (b) és Nejc Cehte a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság ötödik helyéért játszott Magyarország – Szlovénia mérkőzésen a kölni Lanxess ArénábanFORRÁS: MTI/CZEGLÉDI ZSOLT

Rosta Miklós révén újabb hetes maradt ki magyar oldalon, ez már kifejezetten bosszantó volt. Ez már a negyedik kihagyott büntetője volt Magyarországnak. De valahol meg lehetett mindezt érteni, mert két, fizikálisan teljesen ekészült csapat küzdött egymással. Imre Bence is próbált bedobni egy hetest, neki sem sikerült, ebben a mutatóban 6/1 volt a helyzet a 44. percben. Ugyanakkor egy percig sem adtuk fel, Lékai Máté egyenlített, csakhát ugye, ha bemennek ezek a hetesek, mennyivel szebb lett volna a lány?

Iszonyatos erőfeszítéseket tettünk az egyenlítés érdekében, a szlovénok valamivel könnyedebben dobálák a gólokat. Ráadásul Szita Zoltánt kiállították, de Zoran Ilics óriási gólt lőtt. A 47. percben 18-18 volt az állás. Bartucz László megint védett egy nagyot és Bóka a másik oldalon góllal büntetett. Újra a magyarok vezettek 19-18-ra. 

Bánhidi Bence dob kapura a férfi kézilabda olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság ötödik helyéért játszott Magyarország – Szlovénia mérkőzésen a kölni Lanxess ArénábanFORRÁS: MTI/CZEGLÉDI ZSOLT

Az utolsó 8 percbe úgy mentek bele a csapatok, hogy Bodó Richárd hatalmas góllal egyenlített. Andó Arián jött be egy hetesre, nem tudta védeni, a magyar ellentámadás kimaradt, de a következőnél sem jött be a figura.

Öt perccel a vége előtt emberelőnyből jött az újabb szlovén gól, ami után Chema Rodríguez időt kért. Úgy tűnt ez jót tett a magyar csapatnak, ugyanis Fazekas gólja után Bóka heteseivel átvette a vezetést, ekkor hátra volt még három perc. Az utolsó másodpercekben Bartucz bravúrjaival és remek védekezéssel remekül tartotta kézben a csapat a meccset, majd letelt az idő. A lefújás után még nem nyugodhattak meg a magyar játékosok és a szurkolók, ugyanis néhány pillanatig még videóztak a bírók, de végül Lékainál nem találtak szabálytalanságot, így végül 23-22-es magyar győzelem született, és története legjobb eredményét elérve az ötödik helyen zárt a válogatott.

Chema Rodríguez együttese 5 győzelemmel és 3 győzelemmel zárta a tornát, vagyis 2008 után először zárt pozitív mérleggel.

Bartucz László tíz védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Gasper Marguc, a Veszprém jobbszélsője egy, Borut Mackovsek, a Szeged balátlövője három, Dean Bombac, a Szeged irányítója egy gólt szerzett, Klemen Ferlin pedig 11 védéssel zárt.

A két csapat harmincadik alkalommal találkozott egymással, 14 szlovén győzelem és egy döntetlen mellett ez volt a 15. magyar siker.

Eredmény, az 5. helyért: Magyarország-Szlovénia 23-22 (12-13)
Köln, v.: Schulze, Tönnies (németek)
lövések/gólok: 40/23, illetve 38/22
gólok hétméteresből: 8/3, illetve 2/2
kiállítások: 8, illetve 4 perc

Magyarország:
Bartucz – Bóka 4, Szita, Bánhidi 5, Sipos, Ilic 3, Lékai 5, cserék: Imre 2, Ancsin, Ligetvári, Fazekas 2, Bodó 1, Rosta 1, Andó

Forrás

HIRMAGAZIN.EU