Az apostolok lován Székelyudvarhelyről Csíksomlyóra tartó zarándokok számos régi búcsús szokás és hagyomány részesei.

A falvak népe a kapukban várja érkezésüket, jótevők vendégelik meg őket, éjszakai szállást pedig hagyományosan Lenkútnál, a lövétei gazdák csűrjeiben kapnak.

A székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Plébánia immár két évtizede szervezi meg a pünkösdi gyalogos utat.

Az elszállásolás ősi zarándokhagyományt követ: régen az útvonal mentén esteledőket a gazdák lehetőségeik szerint szállásolták el.

A megfáradt zarándokok nem kívánnak sokat, csak tudják valahol álomra hajtani a fejüket.

Pünkösdkor felénk is melegek az éjszakák, így kézenfekvő megoldás volt a kezdetektől a csűrökben, szénapadláson való hálás.

A lövétei gazdák nyári szállásán, Lenkútnál két éjszakát töltenek az erre vállalkozók.

Idén több mint háromszázan alszanak ott.

A szervezők feladata, hogy beosszák az öt csűrbéli lehetőséget, amelyeket színekkel jelöltek meg, és mindenkinek van egy jelképes gazdája is.

A nagy csomagokat teherautó szállította a helyszínre.

Kipakolás után vacsoráztak, majd hamar takarodót fújtak, hiszen hajnalban indulniuk kell a zarándokoknak tovább.

További képek:

Fotók: Barabás Ákos

szekelyhon