Amerikai kutatók egy évtizeden keresztül tanulmányozták majdnem 1800 brit polgár étkezési szokásait, hogy megállapítsák, mely élelmiszereknek van jó hatásuk az egészségre.

Arra a megállapításra jutottak, hogy az időskori elbutulást – az általában vett egészséges életmód mellett – azok a táplálékok gátolták a legjobban, amelyek növelték az agyban lévő, az agyat védő fehérjék mennyiségét.

Az Alzheimer-kór és a mentális hanyatlás szempontjából a legveszélyesebb a túl sok sóbevitel.

A Journal of Alzheimer’s Disease szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban Auriel Willette és munkatársai az Iowai Állami Egyetemről 1787 (46-77 év közötti) brit lakos táplálkozási szokásait és gondolkodási képességét vizsgálták egy évtizeden át.

Az adatokat a UK Biobankból gyűjtötték. Ez egy nagyléptékű biológiai-orvosi adatbázis, amely félmillió résztvevő részletes genetikai és egészségi információit tartalmazza.

Bizonyos élelmiszerek késleltetik a demencia kialakulását. FORRÁS: DPA PICTURE-ALLIANCE/AFP/INA FASSBENDER

A tanulmány résztvevőit felkérték, hogy részletezzék az étrendjüket, különös tekintettel olyan élelmiszerekre, mint a gyümölcsök, zöldségfélék, halak, húsok, sajtok, pékáruk, gabonafélék, tea, kávé és a különféle alkoholos italok.

Ezenkívül a kutatók 2006 és 2016 között háromszor kitöltettek a csoport minden tagjával egy úgynevezett fluid intelligenciatesztet, amely azt mutatja meg hogyan értjük meg és hasznosítjuk az új információkat, vagyis az újszerű feladathelyzetekben nyújtott teljesítményt méri.

A kutatócsoport azt találta, hogy a résztvevők által fogyasztott különféle élelmiszerek közül a sajtfélék álltak a legszorosabb kapcsolatban azzal, hogy mennyire következett be mentális hanyatlás az idő múlásával. A sajtok még az idősebbeknél is jelentősen gátolták az elbutulás kialakulását.

A sajt és a vörösbor lassíthathatja a szellemi leépülést. FORRÁS: DREAMSTIME