Van elég férőhely a hajléktalan-ellátásban, az állam összesen 19 ezer férőhelyet biztosít, és idén 9,1 milliárd forintot fordít a rászorulók segítésére – közölte Fülöp Attila sajtótájékoztatón.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára emlékeztetett, hogy október 15-én lép hatályba a közterületen életvételszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés.

Az államtitkár hangsúlyozta: a hajléktalan emberek emberi méltóságát az szolgálja, ha azon segítenek, hogy ne kelljen egyetlen éjszakát sem a szabad ég alatt vagy közterületen tölteniük. Akkor segítenek emberhez méltóan, hogy biztosítanak olyan nappali, illetve éjszakai szállást, ahol lehet enni, fürödni és aludni – fűzte hozzá.

Fülöp Attila azt mondta, október 15-től a hajléktalan-ellátó rendszer kap egy olyan feladatot, hogy a most még közterületen élőket is bevonják a rendszerükbe.

A kormány az említett 9,1 milliárd forint mellett döntött egy 300 millió forintos tartalék létrehozásáról is – közölte.

Fülöp Attila szólt arról, hogy az országban 240 szervezet foglalkozik hajléktalan-ellátással, és az ellátórendszer célja az is, hogy a rászorulóknak lehetőséget biztosítson az önálló életvitel megteremtésére.

Kép: Botár Gergely/kormany.hu

Forrás: MTI, kormany.hu