Orbán Viktor többek között arról beszélt a Bildnek, hogy szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök nem háborús bűnös, a NATO pedig sokkal erősebb, mint Oroszország.

A reakció természetesen nem maradt el, számos politikus kifejtette véleményét a miniszterelnök interjúját követően.

Több német lapban, köztük a Bildben és a Weltben is megjelent Paul Ronzheimer német újságíró interjúja Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Mint azt az Indexen összefoglaltuk, a magyar kormányfő több erős állítást is tett, például

AZ INTERJÚ EGY PONTJÁN ORBÁN KIJELENTI, HOGY UKRAJNA MÁR NEM SZUVERÉN ORSZÁG, MERT A NYUGATI PÉNZTŐL FÜGG, ÉS SZERINTE VLAGYIMIR PUTYIN OROSZ ELNÖK NEM HÁBORÚS BŰNÖS,

Orbán Viktor: Vlagyimir Putyin nem háborús bűnös

A miniszterelnök exkluzív interjút adott a Bildnek:

..Mivel a háború még nem ért véget, így háborús bűnökről egy békekötés után lehet csak beszélni.

Emellett azt is elárulta, a háború megindítása előtt Vlagyimir Putyin a találkozójukon megemlítette, hogy az ukrán hadsereg erős, ezért hosszú konfliktus jöhet. A háborúval kapcsolatban pedig hozzátette, mivel Ukrajna nem szuverén, ezért a béke elsősorban az Egyesült Államokon áll.

„Mennyire bizarr interjú Orbán Viktorral”

Orbán interjújára már többen is billentyűzetet ragadtak, hogy Twitteren osszák meg gondolataikat a magyar miniszterelnök által elmondottakról.

A korábbi ukrán elnök, Petro Porosenko által vezetett jobbközép-liberális Európai Szolidaritás parlamenti képviselője, – egyben Európa Tanács-delegált – Olekszij Honcsarenko rövid tweetben fejtette ki véleményét a magyar miniszterelnök Putyin háborús bűnösségével kapcsolatban adott válaszáról.

Honcsarenko csak annyit írt:

Putyin nem háborús bűnös, Orbán mondta. Orbán, kérlek, mondd el nekem, mennyibe kerül, hogy megvegyenek egy magyar miniszterelnököt?

– írta rövid, mindössze kétsoros posztjában az ukrán parlamenti képviselő.

Még ennél is rövidebben reagált a német Zöldek EP-képviselője, a magyar jogállamisági kérdésekkel is sokat foglalkozó Daniel Freund. Az aacheni politikus csak annyit írt,

mennyire bizarr interjú Orbán Viktorral!

Miközben az interjúhoz szóló link mellett a magyar miniszterelnök két válaszát emelte ki, amelyekben Orbán szerint Putyin nem háborús bűnös, és hogy úgy véli, Prigozsin lázadásának nincs túl sok jelentősége.

Ezeknél kicsit bővebben reagált a korábbi ukrán belügyminiszter-helyettes, jelenleg tanácsadói minőségben az ukrán belügyminisztériumnál dolgozó Anton Gerascsenko. A fentebb idézett politikusokhoz hasonlóan ő is a miniszterelnök ukrán szuverenitásról és Putyin háborús bűncselekményről megfogalmazott véleményét emelte ki, amikor egy közös Orbán–Putyin-kép társaságában ezt írta közösségi oldalán:

Kíváncsi vagyok, ki, vagy inkább mi inspirálhatta Orbán urat, hogy ilyen következtetéseket vonjon le? Talán a rekorder gázkedvezmények, amelyeket Oroszország most kínál a szövetségeseinek?

A Momentum szerint elfogadhatatlan, ami az interjúban elhangzott

Ugyanakkor nem csak külföldi politikusok reagáltak az interjúra. Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója egy idézetet osztott meg az interjúból, amiben Orbán úgy fogalmazott,

Én Magyarországért harcolok. Én törődöm Magyarországgal. Ezért az általam elfoglalt pozíciók és tetteim a magyarok javát szolgálják.

Ugyanakkor a Momentum már nem így gondolja. A párt rövid posztjában azt írja, „elfogadhatatlannak tartjuk, hogy Orbán tagadja Ukrajna függetlenségét, amit az ENSZ is elismer, akárcsak Putyin bűnösségét a Nemzetközi Büntetőbíróságon”.

Nyitókép: Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor 2019. október 30-án. Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Forrás

Hirmagazin.eu