Egy hete nem látott mélypontja felé tart a forint: az euróárfolyam ismét 400 forint felett van.

A gyenge amerikai inflációs adatok dacára is leszakítja a dollár a magyar fizetőeszközt. Az uniós források elvesztésének kockázata újra nőtt, miközben Európa költségvetési fegyelmet hirdetett.

A forint erős kilengésekkel kezdte a keddi napot, majd aztán ütemes, gyengülő pályára állt. Noha a napot még 399,17-es árfolyamon kezdte az euróval szemben, 11:30-kor már 401,2 forint felett volt az árfolyam, ami 0,55 százalékos gyengülést jelent a Stooq.com szerint.

Ugyanígy veszített a forint a dollárral szemben is: az amerikai fizetőeszköz 0,22 százalékkal erősödött, 401,33 forinton állt a váltás.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Mindez azért is érdekes, mert a dollár a kedden közölt, a várakozásokat alulmúló inflációs adat miatt gyengül az euróval szemben is, a közös európai fizetőeszköz már 0,34 százalékot zárkózott rá. Az euró erősödését főleg az hajthatja, hogy az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szerdai, az unió állapotáról szóló beszédében államadósság-csökkentést, szigorúbb fiskális szabályokat lengetett be. Vagyis vége az uniós észnélküli költéseknek.

A forint esetében negatív hatása annak lehet, hogy az Európai Bizottság a hírek szerint a Magyarországnak folyósítandó uniós támogatások felfüggesztésére tesz javaslatot. A jogállamisági eljárásban Brüsszel elégtelennek ítélte meg a magyar kormány által felajánlott korrupcióellenes intézkedéseket, ezért részlegesen befagyaszthatják a hétéves költségvetés támogatásait. Kiskapuként csak egy türelmi időt adnának, amíg az Orbán-kormány gyakorlati lépéseket tehet a versenyjog erősítésére és a korrupcióellenes harcban.

A régiós valuták közül a lengyel zloty 0,5 százalékkal, a cseh korona 0,6 százalékkal, a román lej 1,05 százalékkal erősödött a forinthoz képest.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

napi

Hirmagazin.eu