Manapság már mindenkinek olyan zsúfolt az időbeosztása, hogy szinte képtelenségnek tartja a napi 7-8 óra alvást, amit alapvetően minden szakember ajánl. Azt már biztosan hallottad, hogy a kevés alvás árt az egészségednek, de azt tudtad, hogy a sok is?

A Szöuli Nemzeti Egyetem Orvostudományi Karán kutatást végeztek több, mint 133.000 nő és férfi bevonásával, 40-69 korosztályban. Információkat gyűjtöttek a kórtörténetükről, családi kórelőzményekről, gyógyszerszedési szokásokról, életmód tényezőkről, étkezési szokásokról. Emellett feltették azt a kérdést is, hogy ki mennyit alszik naponta, ideértve a nap közbeni szundítást is.

Egészségügyi szakemberek fizikális vizsgálatokat is végeztek a bevont személyeken, vért, vizeletet és DNS-mintát is vettek tőlük.

Az eredmények azt mutatták, hogy mind az elégtelen alvás (kevesebb, mint 6 óra), mind az elnyújtott alvás (több, mint 10 óra) kapcsolatban áll a metabolikus szindróma kialakulásának esélyével.

A metabolikus szindrómában szenvedő emberek a következőkből 3-at legalább tapasztalnak:

#1. Hasi elhízás

#2. Magas triglicerid szint a vérben

#3. Alacsony HDL koleszterin a vérben

#4. Megemelkedett éhomi vércukorszint

#5. Magas vérnyomás

Eredmények

Azok a nők, akik kevesebb, mint 6 órát alszanak naponta, nagyobb csípőkörfogattal rendelkeztek és a hasi elhízás rájuk jellemzőbb volt, mint azokra, akik 6-7 órát alszanak átlagosan.

A férfiak elégtelen alvása szintén növeli a csípő korfogatot, ugyanakkor kockázati tényező metabolikus szindrómára.

Az is kiderült, hogy a túl sok alvás is káros.

Azok a férfiak, akik több, mint 10 órát alszanak egy nap, sokkal nagyobb eséllyel rendelkeztek metabolikus szindrómával és magasabb triglicerid értékekkel.

Az hétalvó nők szintén magasabb metabolikus szindróma kockázattal rendelkeztek és a vér triglicerid szintjük is magasabb volt. Emellett még megfigyelték náluk az emelkedett vércukorszintet, az alacsonyabb HDL koleszterin szintet és a növekedett csípőkörfogatot is.

Forrás: tudasfaja.com