Egy hondurasi női börtönben véres zavargások törtek ki kedden, melyekben legalább 41 nő halt meg – többségük halálra égett. Honduras elnöke a mara elnevezésű utcai bandákat okolta, amelyek gyakran széles körű hatalommal bírnak a büntetés-végrehajtási intézetekben.

Az áldozatok közül huszonhatot halálra égettek, tizenötöt pedig lelőttek vagy megkéseltek a hondurasi fővárostól, Tegucigalpától mintegy 50 kilométerre északnyugatra fekvő tamarai börtönben – közölte Yuri Mora, a hondurasi nyomozó hatóság szóvivője.

A legfrissebb hírek itt!

A börtön belsejét figyelő kamerák által rögzített videófelvételeken több pisztoly, valamint rengeteg macséta és más éles fegyver látható, amelyeket a lázadás után találtak.

Xiomara Castro hondurasi elnök szerint

a lázadást a bűnbandák tervelték ki a biztonsági hatóságok tudtával és beleegyezésével.

Julissa Villanueva, az ország börtönrendszerének vezetője úgy vélekedett, a lázadás arra adott válasz lehetett, hogy a hatóságok a közelmúltban megpróbálták visszaszorítani a börtönökben folyó illegális tevékenységet.

Honduras börtöneiben a bandák kiterjedt befolyással bírnak; a rabok gyakran a saját szabályaik köré szervezik a benti életet, és rendszeresen árusítanak tiltott árukat – kábítószert, robbanószereket és lőfegyvereket.

Elképzelhető, hogy a bűnszervezetek képesek voltak fegyvereket csempészni az intézménybe, ami végső soron a börtönlázadás kirobbanásához vezetett – tudta meg a New York Post.

Forrás

hirmagazin.eu