forrás: hirado.hu

Workshoppal igyekeznek inspirálni a lányokat és a fiatal nőket, hogy közelebb kerüljenek az IT világához.

Szakmai szervezetek szerint az ICT területén 20 százalék alatt van a nők aránya. Bár az európai egyetemeken végzett fiatalok 60 százaléka ma már a lányok közül kerül ki, de a mérnöki és informatikai diplomásoknak mindössze 20 százaléka nő.

Azért fontos mindez, mert a szakemberek úgy látják, hogy 10 éven belül az ICT területén 700 ezerrel több üres állás lehet, mint amennyit a végzős diákok be tudnak majd tölteni. Vagyis, miközben még mindig igen kevés nő választ hivatást a high-tech szektorban, ez az iparág egyre biztosabb karriert kínálhat számukra.

Az informatikát gyakran gondolják férfias szakmának, pedig a sokszínűség a technológiai iparágakban is rendkívül fontos. Éppen ezért a workshop célja megmutatni, az IT vonzó, biztos és előremutató karrier lehetőséget biztosít a nőknek is. A Morgan Stanley „IT girls” programjában nem csak általános és középiskolás lányokkal, de egyetemistákkal is foglalkoznak.

állás nőknek
Gimnazista lányok számítógépes játékokat programoznak önkéntesek segítségével (Fotó: SkoolHungary)

Az októberben a Morgan Stanley és a Skool non-profit alapítvány által tartott foglalkozáson 15 és 18 év közötti gimnazista lányok vettek részt: önkéntesek segítségével szórakoztató, izgalmas feladatokon keresztül bővíthették ismereteiket – ezúttal a processing programnyelv területén. A feladat egy számítógépes játék programozása volt, amit később szüleiknek is megmutathattak, illetve otthon is tovább tudnak fejleszteni.