forrás: hirado.hu

Harammal, vallási tiltással reagált a Magyar Iszlám Közösség Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújára.

Vallási tiltást hirdetett ki a kormánypártok, a Fidesz és a KDNP ellen a Magyar Iszlám Közösség, a haramról a pénteki tanácskozáson döntöttek – mondta el a hirado.hu-nak Bolek Zoltán, a szervezet elnöke. Az a muszlim, aki be akarja tartani a haramot, nem szavazhat a kormánypártra, nem támogathatja, nem működhet vele együtt.

A Fidesz-ellenes lépés oka, hogy Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában rendkívül ellenségesen nyilatkozott a muszlimokról – mondta Bolek Zoltán. Hozzátette, a Korán szerint azokkal, akik a muszlimok ellen vannak, nem lehet barátkozni, nem lehet segíteni őket.

A Magyar Iszlám Közösség pénteken közleményt adott ki, amelyben közli, megdöbbent a kormányfő kijelentésén, miszerint nem szeretne az országban nagy létszámú muszlim közösséggel együtt élni. „Mikor határozta el a kvóta bevezetését, s majd lehetséges, hogy ez más vallások követőire is ki fog terjedni? Hogyan gondolja a vallásszabadság korlátozását?” – kérdezi a közösség a közleményében. Bolek Zoltán szerint az is kérdés, mi lesz a Fidesz álláspontja akkor, ha a hazai muszlimoknak több gyerekük születik majd, mint a más vallású magyaroknak, és így növekszik az arányszámuk.

A Magyar Iszlám Közösség korábban a Jobbikra már hirdetett haramot, a muszlimok elleni uszítással vádolva az ellenzéki pártot. Bolek Zoltán szerint a döntés a muszlim országokban felkapott hír volt, Törökországban több tucat médium foglalkozott vele, és várhatóan ez így lesz most is, hogy a keleti nyitás fontosságát sokszor hangoztató Fidesz ellen mondták ki a tilalmat.