Magyarország hozzáállása a migránsválsághoz a probléma megoldásának az útja – mondta Robert Kalinák szlovák belügyminiszter abban az interjúban, amelyet a Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap közölt hétfőn.

Kalinak

A bevándorlási hullámot Kalinák szerint csak “a határok szigorú őrzésével” lehet megoldani. “A megoldáshoz vezető utat a magyar eljárás mutatja, amelyet ki kell terjeszteni egészen a görög és a macedón határra” – jelentette ki Robert Kalinák.

A szlovák belügyminiszter szerint Magyarország helyesen tette, hogy kerítést épített déli határain. “Magyarország nem lehetett felkészülve egy ilyen bevándorlási hullámra, ezért a maga módján reagált. És helyesen reagált, mert úgy döntött, hogy megállítja az Európai Unióba irányuló illegális migrációt” – szögezte le a szlovák tárcavezető.

A magyar határon létrehozott határzár – vélekedett Kalinák – hozzájárult a helyzet megoldásához. “A kerítés segített megoldani a kialakult helyzetet, ma ezt már azok az országok is elismerik, amelyek ordibáltak, hogy milyen diktátor ez az Orbán (Viktor). Ausztria kerítést akar építeni, Szlovénia kerítést akar építeni.” – fejtette ki a pozsonyi belügyminiszter.

Robert Kalinák úgy véli, hogy a bevándorlási hullám leginkább Németországot, Hollandiát és a skandináv országokat sújtja, mert ezek az országok a bevándorlók célpontjai. “Arról kellene beszélnünk, hogyan tudunk nekik segíteni. A végjáték ezekben az országokban zajlik le” – mutatott rá Kalinák.

A szlovák belügyminiszter szerint Angela Merkel német kancellár súlyos hibát vétett, amikor szinte meghívta a szíreket Németországba. A magyarok megpróbálták a menekülteket regisztrálni, de azok ezt elutasították, mert a céljuk Németország volt, ott akartak menekültstátust kérni.

Kalinák kijelentette, hogy menekültstátusra csak azoknak van joguk, akiket személyesen üldöznek saját országukban. A háborús veszély elől menekülőknek azonban csak ideiglenes védelmet kellene nyújtani, az országukhoz legközelebbi biztonságos államban, majd a veszély elmúltával vissza kellene őket küldeni hazájukba.

Forrás: Orientalista.hu