A fiatalkorú lány Nagykovácsiban élt a szüleivel, s egy fővárosi gimnázium média szakán tanult. A hozzá közel állók szerint kiváló eredményekkel büszkélkedhetett, ezért is érthetetlen, miért választotta az öngyilkosságot.

A Széll Kálmán téri megállót rendőrök és tűzoltók lepték el hétfő este, de a metró alá ugró lányon már nem lehetett segíteni / Fotó: Blikk

A Széll Kálmán téri megállót rendőrök és tűzoltók lepték el hétfő este, de a metró alá ugró lányon már nem lehetett segíteni / Fotó: Blikk

Az ismerősei is csak találgatják, mi vezethetett odáig, hogy a mindössze 16 éves önszántából eldobta az életét.

Hétfőn kora este vetette magát a metró alá a Széll Kálmán téren, ahol hamarosan tűzoltók sokasága jelent meg.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

Az egyik szemtanú – aki éppen mellette állt, amikor várták a szerelvényt – arról számolt be, hogy a lány előbb letette a hátizsákját, majd közelebb ment az árokhoz, de a biztonsági sávra nem lépett rá, mintha csak ügyelt volna rá, hogy ne lehessen észrevenni a szándékát. Vélhetően azt hallgatta, mikor jön a metró, majd hátrébb ment.

Aztán, amikor a metró már közeledett, nekifutásból beugrott elé. A tanú azt írta, borzasztó látvány volt, még mindig a történtek hatása alatt áll.

Az elhunyt gimnazista édesanyja egy bibliai idézettel búcsúzott szeretett gyermekétől a közösségi oldalán.

Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. 16. életévében elment a mi kis szeretetgombócunk!

Bejegyzése alatt hamarosan százak fejezték ki az együttérzésüket, többen pedig elmondták, hogy a lány mennyi szeretetet, törődést kapott a családjától. A Blikk utolért egy közeli barátot is, aki szerint szerelmi bánatában szánhatta rá magát a fiatal a végzetes cselekedetre.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya a Blikkel közölte: bűncselekmény gyanúja nem merült fel, közigazgatási eljárásban vizsgálják a haláleset körülményeit. Értesüléseink szerint az állomás biztonsági kamerája rögzítette a tragédiát, így a szakemberek a felvételek alapján könnyen tudják majd rekonstruálni a történteket.

Grafikánkon az látható, hogy a kamerafelvételek szerint hogyan történt az eset /Grafika: Séra TamásGrafikánkon az látható, hogy a kamerafelvételek szerint hogyan történt az eset /Grafika: Séra Tamás

Megkerestük a BKV sajtóosztályát is: arra voltunk kíváncsiak, hogy a múlt évben, illetve idén hány metrógázolás történt, de azt is megkérdeztük, hogy terveznek-e peronőrt, esetleg plexit alkalmazni annak érdekében, hogy elkerüljék a hasonló baleseteket. Ezidáig nem kaptunk választ a kérdéseinkre.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

– Évente 8-10 ilyen baleset történik, aminek általában a fele végződik halállal. Többnyire ott szoktak beugrani, ahol a száz tonnás szerelvény kiérkezik az alagútból.

A fiatal lány nagyon gyorsan cselekedhetett, mert ha valaki elkezd bizonytalanul téblábolni, azt a kamerán keresztül általában észreveszik és a biztonságiak odasietnek érte

– nyilatkozta a Blikknek Gulyás Attila, a Metró Közlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke.

Ha segítség kell

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is, vagy keresse fel az ongyilkossagmegelozes.hu-t.

blikk

Hirmagazin.eu