Akár évi 282 ezer forint közterhet is megtakaríthat az a vállalkozás, amelyik kisgyermekes szülőt foglalkoztat. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) számítása szerint a munkáltatók mintegy 60 ezer érintett után nem érvényesítik az adókedvezményt, amelynek igénybevétele rendkívül egyszerű, mindössze egy igazolás kell hozzá.

2017 augusztusában majdnem 33 ezer kisgyermekes szülő után vették igénybe a cégek az adókedvezményt. A Nemzetgazdasági Minisztérium számítása szerint több mint 60 ezer kisgyermekes munkavállalót alkalmaznak úgy, hogy jogosan járó adókedvezményt a vállalkozó nem érvényesíti. Mivel a kedvezmény az anyasági ellátás folyósításának megszüntetését követően három évig jár, ezért azt a hat év alatti gyermekeket nevelő szülő alkalmazásakor érdemes igénybe venni.

Még hosszabb ideig – akár a legkisebb gyermek 13 éves koráig – jár a köztehercsökkentés a három vagy többgyermekes szülő alkalmazása esetén. Ezért nemcsak az újonnan felvett, hanem a már hónapok vagy évek óta foglalkoztatott kisgyermekes dolgozó után is érvényesíthető a kedvezmény.

Annak a vállalkozásnak, amelyik anyasági ellátásban (gyed, gyes, gyet) részesülő, vagy korábban részesült kismamát vagy kispapát alkalmaz, jelentős összegű adókedvezmény jár: A foglalkoztatás első két évében 23 500 forintot, a foglalkoztatás harmadik évében 11 000 forintot spórolhat havonta. Három- vagy többgyermekes munkavállalónál a kedvezmény öt évig vehető igénybe. Az első három évben 23 500 forinttal az utolsó két évben 11 000 forinttal kevesebb közterhet fizet a munkáltató az államkasszába.

A kedvezmény igénybevétele egyszerű. Mindössze egy igazolás kell hozzá, amelyet a munkavállaló kérelmére például a járási hivatal, a fővárosban a kerületi hivatal állít ki. A vállalkozó a gyakorlatban az úgynevezett havi adó- és járulékbevallásban (a ’08-as bevallásban) tudja érvényesíteni a közteher-kedvezményt.

Forrás: MTI / NAV