A baloldalnak semmi sem drága, ha politikai hangulatkeltésről van szó – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten az Origo kérdésére.

Kovács Zoltán hozzátette: háború dúl a szomszédunkban, de ebben ismert a magyar álláspont. Ezen keretek között is szükség van a közös ünneplésre, hogy ápoljuk a hagyományokat, mert van mire emlékeznünk, van mire büszkének lennünk, ez egy közösséget szilárdító, erősítő rendezvény. A Szent István napi programsorozat részeként augusztus 20-án 09.00 órától közel egyórás légiparádét láthat a Duna felett a közönség. Hétfőn ennek tartották a főpróbáját, amelyről a galériánk a cikken belül is látható.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

A sajtótájékoztatón Kovács Zoltán államtitkár közölte, hogy az Operatív Törzs a hétfői ülésén megállapította, hogy

AZ AUGUSZTUS 20-I PROGRAMSOROZAT ELŐKÉSZÜLETEI RENDBEN ZAJLANAK, ÉS NINCS AKADÁLYA ANNAK, HOGY A RENDEZVÉNYT MEGTARTSÁK.

Hozzátette azt is, hogy az időjárási szempontokon túl a katasztrófavédelmieket, valamint a biztosítási szempontokat is figyelembe veszik. Kovács Zoltán hangsúlyozta azt is, hogy civil repülők is részt vesznek a légiparádéban, és látványos bemutatóval várják a látogatókat.

A biztosítási tervnek megfelelően zajlik minden

– szögezte le az államtitkár.

Kovács Zoltán államtitkár és Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy a sajtótájékoztatón, 2022. augusztus 15-én, Budapesten. FOTÓ: CSUDAI SÁNDOR – ORIGO

Képgalériánkat itt tudod megnézni!

Augusztus 15-én, azaz tegnap volt a magyar légierő napja, így az augusztus 20-i események e jeles naphoz is kapcsolódnak.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

A Magyar Honvédség parancsnoka szerint augusztus 20-a kiemelt ünnep, hiszen a tiszti állomány ezen a napon az egész ország előtt leteszi a tiszti esküt. Az altábornagy az Origo kérdésére elmondta, hogy a közönség a légiparádé során minden olyan gépet láthat majd, amely a magyar felségjelet viseli.

Kiemelte:

láthatóak lesznek a Gripenek, a 145-ös helikopterek, az M-17 és M-24-es helikopterek, a kiképző és szállító gépek is.

18Az augusztus 20-ai légiparádé főpróbáját 2022. augusztus 15-én tartották. FOTÓ: CSUDAI SÁNDOR – ORIGO

Ruszin-Szendi az Origo kérdésére kifejtette, hogy reméli, jó lesz az idő, így az ejtőernyős válogatott is megmutathatja, hogyan képesek a lehető legkisebb felületen földet érni, legyen az a Duna partja, vagy egy adott pont a Dunán. Az altábornagy nem árulta el egyértelműen milyen különlegességgel készülnek, de annyit elmondott, hogy

BIZTOSAN SZÁMÍTHATNAK A KILÁTOGATÓK MEGLEPŐ MANŐVEREKRE, AMELYEKET RITKÁN LÁTHATNAK CIVILEK.

Arról is beszélt, hogy a Magyar Honvédség jelen lesz a rendezvénysorozat alatt a Várban, és ott jelentős haditechnikai bemutatóval készül majd az érdeklődőknek.

Ezeken a helyszíneken a haditechnikai eszközöket lehet majd megtekinteni, kint lesznek a Leopárdok, a BTR-ek és a Gidránok is.

FOTÓ: CSUDAI SÁNDOR – ORIGO

A baloldal 12 éve tagadásban van

Kovács Zoltán államtitkár a sajtótájékoztatót követően az Origo kérdésére, hogy mi a véleménye a baloldal augusztus 20-i programokat támadó kijelentéseiről, azt hangsúlyozta, hogy

nehéz érzelem és felindultság nélkül reagálni a baloldal kijelentéseire, hiszen 12 éve csinálják, 2010 óta képviselik a stílust, amely egy mindent tagadó hozzáállás, bármilyen kérdésről is legyen szó.

Kovács hangsúlyozta, hogy nem ez az első alkalom, hogy a nemzeti ünnepeinket, és a nemzeti ünnep hagyományos formáját támadják.

A baloldalnak semmi sem drága, ha a politikai hangulatkeltésről van szó

– mondta Kovács Zoltán, aki szerint ennek megfelelően kell ezeket kezelni. Augusztus 20-a Szent István napja, és az ünnepségsorozat nemhogy százezreket, hanem a tavalyi évben is 2 millió embert vonzott – tette hozzá.

A legfontosabb – és legérdekesebb hírek itt! Kattints és szólj hozzá, ha tetszik, osztd meg a legérdekesebb – és legizgalmasabb tartalmakat!

Ez mindent elmond arról, hogy a magyarok mit szeretnének, és ne felejtsük el, hogy nem a budapestieknek, hanem az összes magyarnak készítjük elő, rendezzük magát a rendezvénysorozatot.

Különleges manővereket lehet majd látni. FOTÓ: CSUDAI SÁNDOR – ORIGO

Kovács arról is szólt, hogy évről évre sokan látogatnak el a változatos programokra, ahol egyébként biztonságban érezhetik magukat. Elmondta azt is, hogy 2010 óta arra törekednek, hogy évről évre egyre tartalmasabbak legyenek a programok. A legnépszerűbb nemzeti ünnep augusztus 20-a, így a közösségi élmény érzése miatt is kínálja magát, hogy nagyobb léptékű programsorozatban gondolkodjanak. Több mint 20 helyszínen, több száz programelem várja az érdeklődőket, amely szinte olyan, mint egy fesztivál, és ez léptékében, méretében és tartalmában is elérte azt, amit a nyugat-európai nagy országok is nyújtanak a saját nemzetüknek – tette hozzá. Kovács szerint ez egy építkező, egyre markánsabb programsorozat, és

A NYUGATHOZ KÉPEST A KORMÁNY ÚGY GONDOLKOZIK, HOGY AMIKOR NEHÉZSÉGEK VANNAK, AKKOR KELL SOKKAL JOBBAN ÖSSZEFOGNI.

Ez a fajta közösségi élmény, amelyet ez a programsorozat nyújt, csak erősíti a közösséget, a magyarságot

– emelte ki. Leszögezte, hogy háború dúl a szomszédunkban, de ebben ismert a magyar álláspont.

EZEN KERETEK KÖZÖTT IS SZÜKSÉG VAN A KÖZÖS ÜNNEPLÉSRE, HOGY ÁPOLJUK A HAGYOMÁNYOKAT, MERT VAN MIRE EMLÉKEZNÜNK, VAN MIRE BÜSZKÉNEK LENNÜNK. EZ EGY KÖZÖSSÉGET SZILÁRDÍTÓ, ERŐSÍTŐ RENDEZVÉNY

– mondta el.

A légiparádé főpróbáját hétfőn tartották. FOTÓ: CSUDAI SÁNDOR – ORIGO

A Szent István napi programsorozat részeként augusztus 20-án 09.00 órától közel egyórás légiparádét láthat a Duna felett a budapesti közönség. A programokról bővebben ITT tájékozódhattok!

origo

Hirmagazin.eu