A két világháború emberveszteségeiből máig nem tudott Európa talpra állni – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a III. Budapesti Demográfiai Csúcson a budai Várkert Bazárban.

„Amikor még fiatal voltam, egy ilyen konferencia, amely a demográfiai problémákról szól, meglepetést keltett volna. Azért, mert mindenki tudta és értetette az egyik legfontosabb ősi igazságot. Akkor még mindenki tudta, hogy az emberi élet véges, ahogy beléptünk az életbe, úgy ki is kell lépni belőle. Erre a törvényre háromféle irányban keressük a kiutat – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a III. Budapesti Demográfiai Csúcson a budai Várkert Bazárban.

Az egyik szerinte a tudatmódosító szerek világa, ezáltalál le lehet tagadni a kérdést. A másik út „közel kerülni a teremtőhöz, választ és gyógyírt kapni”. A harmadik: megpróbálunk életünk folytatásáról gondoskodni, „ezt úgy hívják, hogy családalapítás”.

„Régen a harkályt nem kellett biztatni, hogy kopácsoljon” – hozott egy hasonlatot a miniszterelnök.

Szerinte a demográfiai válság nem a civilizációhoz és nem a kereszténységhez köthető jelenség, hanem európai.

„Mi, magyarok úgy látjuk, általános európai jelenségről van szó” szerinte, aminek oka az, hogy Európa megvívott saját magán belül két kegyetlen polgárháborút, amit az iskolában világháborúknak neveznek.

„Ha összeadom a két világháború európai emberveszteségét, 50 millió embert vesztettünk el, ebből máig sem tudtunk talpra állni” – mutatott rá a gondok gyökerére a miniszterelnök.

Orbán Viktor kitért arra, hogy a demográfiapolitikától távol érdemes tartani a migrációpolitikát, de ugyanígy esztelenségnek és elutasítandónak nevezte azt, hogy környezetvédelmi okokból vállaljon az ember kevesebb gyermeket.

Mint rámutatott, minden gyermeknek joga van apához és anyához, a családtervezés pedig a nemzeti közösség újratervezése is.

„Rossz demográfiai tendenciák mellett lesz egy utolsó ember, akinek le kell kapcsolnia a villanyt.

Ez nem rettegés, hanem egy modellezhető veszély. Ha egy nemzet elvész a világról, eltűnik valami a világról, amit máshogyan nem lehet pótolni” – fogalmazott.

Szerinte a családpolitika legfontosabb elemeit rögzíteni kell az alkotmányban, ahogyan ez Magyarországon is van, védekezésképpen is a nagyon szokszor családellenes NGO-k ellen is.

„A sikeres családpolitikához pénz is kell, ezért is van, hogy kétszeresére növeltük a családoknak juttatott pénzügyi támogatás” – húzta alá, hozzátéve, a családpolitika alapja a bizalom, hosszú éveken keresztül van szükség egy kiszámítható támogatási rendszerre.

A családtámogatási rendszer minden elemét – mint folytatta – hozzá kell kötni a munkavállaláshoz, hogy ne essen vissza a gazdaság teljesítménye hosszabb távon. Hasonlóan fontosnak tartja

a támogatást összekötni a szülői kötelességek teljesítésével,

ha tehát egy szülő nem viszi iskolába iskoláskorú gyermekét, nem jogosult a támogatásra.

Az óvoda szerinte nem gyermekmegőrző, hanem felkészítő a későbbi életre.

Szerinte a fordulópontot még nem érte el az ország, de ha ezen az úton marad, növekedni fog a születésszám, tapasztalatait pedig „európai érvényűnek” nevezte Orbán Viktor.

Végezetül egy kérdésre kereste még a választ: sikerülhet-e?

„Bárkit megkérdezek a magas politikai szalonok világában, hogy el lehet-e érni a 2,1-es termékenységi rátát, tízből kilencen azt mondják, hogy nem. Én sem tudom, hogy a lehetetlenre vállalkozunk-e” – mondta a kormányfő, hozzátéve viszont, hogy

az IMF hazaküldése, a rezsicsökkentés, az egymillió új munkahely tíz év alatt, a migránsok megállítása, a ledönthetetlen határkerítés már sikerült a kormánynak.

A magyar politikatörténet kulcsszava szerinte a „mégis”, vagyis a „mindennek ellenére”, ez a magyar politika története megértésének kulcsmomentuma.

A sikeres magyar demográfiapolitika egyik alapja, hogy a kereszténységnek meg kell erősödnie. További előfeltétel, hogy legyenek társak, a csehek és a szerbek már „itt vannak”. Harmadik előfeltétel, hogy 2030-ig a magyar gazdasági növekedés évente 2 százalékkal haladja meg az uniós növekedés átlagát. A negyedik láb pedig a kitartás.

Orbán Viktor beszédében köszönetet mondott a csúcs szervezőinek, akik „a lelke mindennek” – mondta.

A magyar miniszterelnök szerdán a konferencián szintén felszólaló szlovák és cseh kormányfővel, valamint a szerb államfővel vett részt munkavacsorán a Várban.

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
infostart