Az összes virológus szerint nyakig vagyunk a negyedik hullámban – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó Reggelt Magyarország! című műsorában, hangsúlyozva:

aki nincs beoltva, az nem csak magára, hanem mindenkire veszélyt jelent.

Az oltatlanok elhúzzák a járvány időszakát

– A virológusok szakvéleménye alapján a védelmi intézkedések nem védenek meg a fertőzéstől, csak lassítják a vírus terjedését. Az egyetlen dolog ami megvéd az az oltás. Azt is tudjuk, hogy a második oltás beadása után a vakcina védőereje 4-6 hónap után gyengül, ezért indokolt a harmadik, emlékeztető oltás felvétele is – mutatott rá.

A kormányfő szerint

bár mindenkinek jogában áll a saját életéről dönteni, de a baj még mindig az, hogy nincs mindenki beoltva, mert ha mindenki védett lenne, akkor nem lenne negyedik hullám, vagy maximum csak hullámocskáról beszélnénk.

Mint elmondta: az oltatlanok elhúzzák a járvány időszakát és az oltáselleneseknek is rá kell döbbenniük, hogy vagy beoltatják magukat, vagy belehalhatnak a fertőzésbe. Hangsúlyozta, meg kell győzni az oltáselleneseket arról, hogy már eddig is beoltottak minket jó pár halálos betegség ellen, ezért vagyunk még életben. – A tudománynak is idő kell természetesen, de tízmillió emberből sok százezren nem élnénk, ha más halálos betegségek ellen nem lennénk beoltva – fogalmazott. Arra is emlékeztetett:

tízmilliónyi oltásunk van, nemcsak harmadszor, hanem negyedszer is képesek vagyunk beoltatni mindenkit.

– A közigazgatás, amely az oltásokat szervezi, hivatása tetőfokán van, le a kalappal előttük – jegyezte meg, és külön köszönetet mondott az egészségügyi dolgozóknak, a rendvédelmi dolgozóknak és a katonáknak is. Orbán Viktor kiemelte: most léptették életbe azt a korábbi intézkedést, hogy a rendvédelemnél és az egészségügynél felmondási tilalom van. – Sokan nem boldogok ettől, de az élet most ezt kívánja meg – tette hozzá.

A kiskunhalasi járványkórházzal kapcsolatban a miniszterelnök elmondta: ez központi irányítású intézmény, amelyet akkor nyitnak meg, ha szükség lesz rá.

Azt a döntést hoztuk, hogy ez az intézmény egy kiemelt járványkórház lesz, tehát nem a szokásos megyei kórházi igazgatási rendben fogjuk majd kinyitni, hanem akkor, ha valami nagyobb baj történik, vagy ha az ország bármelyik pontján feltorlódnak a betegek – magyarázta. Hozzátette: holnap, holnapután bármelyik reggel megindíthatják, ahol szükség lesz rá, de egyelőre nincsen.

Nem lehet tétlenül nézni, hogy az árak az égbe mennek

A benzinárak maximalizálásával kapcsolatban úgy fogalmazott: a benzinár meghatározását eddig helyesen a piacra bíztuk, de van olyan helyzet, amikor a kormánynak be kell avatkoznia, hiszen azt nem lehet tétlenül nézni, hogy egyszer csak az árak az égbe mennek.

– Amikor minden szakértő szerint az árak több hétig, talán egy-két hónapig is magasak lesznek, akkor reagálni kell, mert az üzemanyagárral az a gond, hogy ez nemcsak a gépjárművek üzemeltetésének a költségét növeli meg, hanem beépül az árakba is.

Tehát a magas benzinár, ha az embernek nincs gépjárműve, akkor is bekopogtat a lakásába – fogalmazott.

A kormányfő arra is kitért, hogy az üzemanyagárak befagyasztása után a politikai vita természetesen azonnal föllángolt, hiszen köztudott,

a baloldal mindig azt követelte, hogy piaci árak legyenek a mérvadóak. Ugyanakkor a méréseink szerint messze 80 százalék fölött van azoknak a véleménye, akik támogatják ezt az intézkedést

– húzta alá.

A kisvállalkozók megsegítéséről a piaci rezsiár kapcsán Orbán Viktor elmondta: létrehoztak egy árszabási rendszert, amelyet egyetemes szolgáltatásnak neveznek, ezek védik a háztartásokat és például az önkormányzatokat. – A vállalkozások számára eddig ez nem volt nyitott, azonban kiszámoltuk, hogy ha a kisvállalkozások számára ezt megnyitjuk, akkor mennyit tudnak nyerni, azok a szereplők pedig, akik az energia szállításával és értékesítésével foglalkoznak, mennyit fognak veszíteni – fejtette ki. Hozzátette: a jövő hét elején erről is dönteni fognak.

Arra a kérdésre, hogy miképpen reagál Brüsszel a rezsicsökkentésre, a kormányfő úgy fogalmazott.

a brüsszeli bürokrácia „vért hány” a rezsicsökkentéstől, mivel Brüsszelben a multik diktálnak.

Orbán Viktor szerint a baloldal mindig ellene volt a rezsicsökkentésnek, sőt most is abban reménykednek, hogy hátha igazuk lesz. Úgy fogalmazott, a baloldal a multik oldalán áll, a kormány az emberekén. A kormányfő ennek kapcsán felidézte, hogy 2002 és 2010 között kétszeres-háromszoros volt az energiaár Magyarországon, mivel a multik úgy állították be a saját érdekeiket, mintha az közérdek volna. Hangsúlyozta, a baloldal hibát követ el azzal, hogy a nagyvállalatok mellé áll az emberek helyett, engedélyezve, hogy aztán kivigyék a profitot az országból. Véleménye szerint a bajban mindenkinek ki kell venni a feladatát a közös terhekből, nem lehet válságokat úgy kezelni, hogy az emberekkel fizettetik meg az árát.

Februárban érkezik a 13. havi nyugdíj

Orbán Viktor továbbá emlékeztetett, hogy 2021-re vonatkozóan az a döntés született, hogy a többletbevételeket a családok kapják meg, így ha 5,5 százalékos növekedés lesz, akkor a családok visszakapják a befizetett adójukat. Kiemelte, hogy 5,5 százalékos növekedés biztosan meglesz, de a legoptimistább várakozásoknak nem sikerült eleget tenni,  mivel világszinten termékhiány lépett fel.

A 13. havi nyugdíj kifizetése kapcsán kijelentette: a nyugdíj nem egy elvont közgazdasági kérdés, hanem egy érzelmi és társadalmi igazságossági kérdés. A mai sikerek a nyugdíjasok korábbi munkája nélkül nem jöttek volna létre – rögzítette a kormányfő. Hozzátette,

a mostani harmadik negyedévnek egyébként erőteljes, de a várthoz képest gyengébb gazdasági növekedése sem veszélyezteti a 13. havi nyugdíj kifizetését,

így valamikor február közepén minden érintett meg fogja kapni az ígért juttatást.

Borítókép: Orbán Viktor (Fotó: Szigetváry Zsolt)

magyarnemzet

Hirmagazin.eu