Nyakon szúrták az egyik legnagyobb élő francia színházrendezőt, Alain Francont egy montpellier-i templom mellett

– jelentette a BFM TV. A rendezőt életveszélyes állapotban szállították kórházba, a támadó szökésben van.

Alain Francon az egyik legnagyobb francia drámapedagógus is. 76 éves, és február óta tartott színészmesterség órát Montpellier-ben.

A francia rendező-tanár a hetvenes években Annecy-ben alakította első, híres társulatát, később Lyonban a színművészeti főiskolát vezette, majd az egyik leghíresebb francia állami színház, a Colline (TNC) igazgatója volt 1996 és 2010 között. Háromszor kapott Moliére-díjat (a francia színházi Oscart), először egy Edward Bond-darabért, aztán a Cseresznyéskertért, legutóbb pedig 2016-ban a Nem félünk a farkastól című Albee-dráma rendezéséért.

Semmit nem tud egyelőre a rendőrség, hogy ki akarta meggyilkolni a rendezőt, de azt gyorsan közzétették, hogy valószínűleg nem terrortámadás. Ennek persze kiderülhet az ellenkezője is, a nagy művészt Montpellier belvárosában, a templom előtt támadták meg, és nyakon szúrták. A véres kést egyébként már megtalálták.

FRISSÍTÉS:

Este fél 7 után nyilatkozott a Midi Libre regionális újságnak a közeli gyógyszertár eladónője. Azt mondta, hogy nem látta a bűnözőt, csak a földön ülő és a torkát fogó idős művészt. A fülétől a nyaka alsó részéig hatalmas vágás volt, és nagyon vérzett.

A Midi Libre egyébként úgy tudja, hogy Alain Francont újra kellett éleszteni a kórházban, megműtötték és maga a műtét jól sikerült.

A bűnözőt változatlanul nem sikerült elfogni. A Le Figaro napilap előfizetői oldalának olvasói pedig felváltva kívánnak jobbulást a nagy művésznek, illetőleg ironizálnak azon, hogy a rendőrség megmosolyogtató gyorsasággal, már az első pillanatban kizárta, hogy terrortámadásról lenne szó. Vagyis, nehogy felmerüljön egyetlen emberben is, esetleg egy újabb muszlim indíttatású támadásról van szó.

origo

Hirmagazin.eu