Az immáron hivatalosan is magyar terepszínnel és felségjelzéssel büszkélkedő Leopard 2 A4-esek várhatóan még a nyár folyamán megérkeznek Magyarországra, ami után rövidesen megkezdődik a kezelőszemélyzetek hazai kiképzése.

Megérkezett Magyarországra a Magyar Honvédség első négy felújított Leopard A4-es harckocsija. Szeptembertől az év végéig még havonta két-két páncélos érkezik, így áll össze a Magyar Honvédség egyelőre tizenkét darabból álló Leopard-flottája. Ehhez 2023 második félévétől még további negyvennégy, a világ legkorszerűbb tankjai közé számító A7-es csatlakozik majd.

Leopard 2 A4HU (bal) és Leopard 2 A7+HU harckocsi (jobb) (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Új fejezet nyílik a Magyar Honvédség életében a Zrínyi 2026 honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében megrendelt Leopard 2-es harckocsikkal.

A megváltozott gazdasági helyzetre és a biztonságpolitikai kihívásokra reagálva megkezdődött a páncélos fegyvernem újjáépítése, amihez új, fiatal katonákra is szükség van.

A szakemberek által „brutális csatatanknak” nevezett páncélost belülről itt tekinthetik meg:

A Leopard 2 A7 egy moduláris védelmi készletet takar, amely fokozott mobilitást, könnyebb és egyszerűbb üzembentartást,

  • megnövelt védelmi képességeket,
  • hatékonyabb felderítést
  • és pontosabb tűzvédelmi rendszert biztosít.

A terrorista csoportok, IED-ek (improvizált robbanószerkezetek) és az egyéb aszimmetrikus fenyegetések ellen is felkészítették a harckocsit, amelynek tervezését és fejlesztését az afganisztáni harcok tapasztalatai alapján hajtották végre.

A Leopard 2 A7 + moduláris kialakítása lehetővé teszi a városi terepen végzett hadműveleteket, valamint a nagy intenzitású, terepen zajló harcokat is.

Hirado / Hirmagazin.eu