forrás: hirado.hu

A Skorpió most magabiztos, a Kos magányra vágyik, a Bikának pihenésre van szüksége.

Kos (március 21.- április 20.)
Egyedül szeretne lenni, emiatt félre vonul és nem fogad el senkitől semmi meghívást. Tudja, hogy mások érthetetlenül állnak a viselkedése előtt, de mégis szeretné, ha elfogadnák a döntését. Most csak megértésre vágyik, és némi együttérzésre, mert a vigasztaló szavak gyógyír a lelkének. Természetesen a gondjaival magának kell megbirkóznia, ezt senki nem vállalhatja magára.

Bika (április 21.- május 20.)
Végre nem akar a feladataira gondolni és a kötelezettségeivel foglalatoskodni, hanem szeretné kipihenni magát. Szervezete már jelzi, hogy túl sokat vállal magára, ezért komolyan veszi az intő jeleket. Minden idejét a szeretteivel akarja tölteni és velük együtt programokat csinálni. A családtagjai is megérdemlik, hogy csak rájuk figyeljen, hisz oly keveset vannak együtt. 

Ikrek (május 21. – június 21.)
Lehet még esélye, ne keseredjen el. Még semmi sincs elveszve, csak akkor, ha túlságosan hamar feladja és félre áll. Ne hallgasson senkire, főleg azokra ne, akik ahelyett, hogy bátorítanák, inkább igyekeznek letörni az önbizalmát. Kellő optimizmus és sok kitartás, s meglátja, hogy hamarább győzedelmeskedik, mint gondolná. Csak a célt lássa, arra összpontosítson. 

Rák (június 22. – július 22.)
Túlságosan határozottan akar másokat irányítani, anélkül, hogy belegondolna abba, hogy ők igazából akarják-e. Félreértelmezi a látszólagos alkalmazkodásukat, és nagyon biztos a dolgában. Pedig ez a részükről nem más, mint egyfajta békességvágy, amit természetesen a végletekig nem képesek csinálni. Jobban jár, ha nem akaratoskodik, hanem beleéli magát mások helyzetébe. 

Oroszlán (július 23. – augusztus 22.)
Olyan dolgokról álmodozik, aminek nincsen reális alapja. Ennek ellenére nem képes belátni, hogy csak délibábot kerget. A keserű csalódást csak akkor fogja tudni elkerülni, ha nem vágyakozik olyan dolgokra, amit sohasem fog tudni elérni. Jobb, ha beéri kevesebbel is, mert az boldoggá teszi, míg ha örökké elégedetlen, akkor már nem csak a saját életét fogja megkeseríteni. 

Szűz (augusztus 23. – szeptember 22.)
Próbálja túltenni magát azon, ha nem tud elutazni a temetőbe a szeretteihez, mert a távolság miatt nincs rá lehetősége. Biztosan megnyugodna a lelke, ha személyesen tehetné a sírra a megemlékezés virágát vagy egy szép koszorút. De higgye el, hogy az otthonában is megteheti, hogy a gyertya mellé virágot is elhelyez. Talán hamarosan módja lesz elutazni és a vágya teljesül.  

Mérleg (szeptember 23. – október 22.)
Még, ha nagyon nehéz is, akkor is jobb, ha elengedi azt, aki közel áll a szívéhez, de menni akar. Sokszor szörnyű nehéz búcsút mondani annak, akit nagyon szeret, és akinek a lénye szinte beleivódott a lelkébe. Bölcsebbé válik, ha belátja, hogy mindenkinek más az életútja és ő dönti el, hogy mikor indul el az útjára. Amikor megteszi ezt a lépést, megkönnyebbül majd a lelke is.

Skorpió (október 23. – november 21.)
A magabiztosságával kivívja a tekintélyét és képes másokat is a jó ügy érdekében maga mellé állítani. Az elismerést talán annak is köszönheti, hogy most képes másoknál távolabbra látni és felismerni a sors kínálta rendkívüli lehetőségeket. Az ellenségei hangjaival ne törődjön, mert azok csak elbizonytalaníthatják. Nehéz útra lép, de valakinek ezt is vállalnia kell. 

Nyilas (november 22. – december 21.)
Amennyiben hosszabb útra indul, akkor legyen óvatos a közlekedésben és csak kipihenve üljön a volán mögé. A megnövekedett forgalom több figyelmet követel, és ha egy mód van rá, akkor még véletlenül se a vezetés közben beszéljék meg a vitatkozásra okot adó problémákat. Viszont, ha gyalogosan közlekedik, és nem szereti a zsúfoltságot, akkor válasszon korai időpontot. 

Bak (december 22. – január 20.)
Egy kis szervezéssel mindent meg tud valósítani, amit célul tűzött ki maga elé.  Szerencsére a családtagjai is mindenben a segítségére vannak, és magukra vállalják az elvégzendő feladatok döntő részét. Párja a kedvét keresi, így békésségben és harmóniában töltik az idejüket egymással. A szeretteikről közös megemlékezés még szorosabbá teszi a kapcsolatukat.

Vízöntő (január 21. – február 19.)
Követelődzésével ne rontsa el a szerettei hangulatát, vonuljon inkább félre, ha rosszkedvű és ideges. A mai napon inkább fokozottan ügyeljen arra, hogy az otthonukban megmaradjon a béke és a harmónia. Türelemmel és kedvességgel sokkal többre menne, mert így is mindenki a kedvére szeretne tenni. Mondja el, mi bántja, és akkor biztos megértik, és segítséget kap tőlük. 

Halak (február 20. – március 20.)
Ne legyen lelkiismeret furdalása azért, ha nem a mai napon megy el a temetőbe az eltávozott szeretteihez, mert nem szereti a tömeget. Ha inkább csöndes elmélkedést és a magányt kedveli, akkor válasszon egy másik időpontot. Különben sem a kötelező megjelenés számít, hanem a csendes megemlékezés. S ezt megteheti otthon, egy meggyújtott gyertya mellett is.