forrás: hirado.hu

A Kos most könnyűszerrel éri el sikereit, az Ikrek ma szeretne egyedül lenni, a Rák nagy döntés előtt áll.

Kos (március 21.-április 20.)
Minden ajtó magától kinyílik, és egy lépést sem kell tennie, hogy elérje a célját. A könnyű siker ellenére mégsem maradéktalanul boldog, mert kedveli a kihívásokat és születetten vérében van a versengés. Ezért most kissé össze van zavarodva és nem is tudja, hogy mitévő legyen, mert hogyan harcoljon, és főleg győzedelmeskedjen, ha igazából nincs is legyőzendő ellenfele.

Bika (április 21.-május 20.)
Örömmel tapasztalja, hogy rokoni kapcsolatai javuló tendenciát mutatnak. Folyamatosan csökken a feszültség, ezért sokkal könnyebben képes kommunikálni velük. Azért még nem ült el a vihar, de már képes felülemelkedni sérelmein, mert érzi, hogy a konfliktusok kialakulásában nem volt teljesen vétlen.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Bár igen társaságkedvelő, és kommunikatív ember, ma mégis szeretne visszahúzódni és egyedül lenni. Ezt teljesen természetesnek találja, de környezete nem ért vele egyet. Szerettei zokon veszik, hogy nem akar velük tartani, s nehezen értik meg pihenésre és egy kis lazításra vágyik. A legjobban a társa haragszik, ezért nagy levegőt vesz és búcsút int a szabadságának.

Rák (június 22.-július 22.)
Nagy döntés előtt áll, mert módja lenne egy érdekes külföldi munkát elvállalni, s akár hosszabb távon az adott országban letelepedni. De mivel nem szereti, ha bármi kimozdítja a jól bevált és biztonságos környezetéből, ezért az örömében üröm is vegyül. Sőt inkább gondot jelent, mert úgy érzi, ha elmegy, gyökértelenné válik. Lelke mélyén már tudja, hogy inkább marad.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Végre megtudja, hogy ki a titkos ellensége a munkahelyén. Teljesen véletlenül jutott a fülébe a fontos információ és így már képes lesz kivédeni a támadásait. Idáig csak sötétben tapogatózott, ezért nem is tudta a szükséges lépéseket megtenni, hiszen alaptalanul nem akart vádaskodni. Most viszont a teljes fegyverzetét harcba tudja küldeni, mert az összes gyenge pontját ismeri.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Azok a Szűz jegyűek, akik a mai napon a szabadságukat töltik, kisebb nehézségekre és akadályokra számíthatnak. Nem óriási bajról van szó, de éppen elég ahhoz, hogy felbosszantsák magukat. Dühük meglehetősen látványos is lehet, hiszen pihenni szeretnének és nem mérgelődni. Jogos a felháborodás, de azért érdemes átgondolni, hogy mégis jobb lenne élveznie a nyaralását.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
Elszalasztott egy jónak tűnő lehetőséget, de nem érdemes se dühöngenie, se szomorkodnia, s főleg elrontani a mai napját. Lépjen túl rajta, mert úgyis bepótolhatja, most már kár ezen rágódnia. Ügyeljen arra, hogy csalódottságát és a rosszkedvét ne éreztesse a környezetével, mert ők semmiről nem tehetnek. Inkább keressen egy jó programot vagy menjen társaságba.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Kellemetlen szituációba keveredhet, habár nem vét hibát, mégis emiatt keserű a szája íze. Talán jobb lenne, ha nyelne egy nagyot és jó képet vágva a dolgokhoz hallgatna, de úgy érzi, hogy szinte megfullad. Azért büszke is magára, mert tartja magát ahhoz a fogadalmához, hogy többé mindent végletekig nem fog eltűrni, mert akkor előbb vagy utóbb, de abba belebetegedik.   

Nyilas (november 22.-december 21.)
Új hobbit talál magának, mert érdeklődése a természetgyógyászat felé fordul. Kedve és ideje is van, hogy akár egy hosszú tanfolyamot is elvégezzen. Azonnal neki is látna a tanulmányoknak, de nem tudja, hogy hogyan is kezdjen hozzá. Igyekezzen a lehető legtöbb információt beszerezni, és a tervét megvalósítani. Keresse a hasonló érdeklődésű emberek társaságát.

Bak (december 22.-január 20.)
Ne bagatellizálja el az jó ideje fennálló testi tüneteit. A fáradtságát és az alvászavarát ráfoghatja a stresszel teli életmódjára és a kisebb vagy nagyobb problémáira.  A pihenés és a kikapcsolódás biztosan sokat javít az állapotán ám, ha a szabadsága után sem múlnak el a tünetei, akkor érdemes utána járnia és egy szakembert felkeresnie. Addig is mérsékelje a kávéfogyasztását.

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Élete olyan szakaszába érkezett, amikor bizonyos dolgokkal számot kell vetnie. Le kell vonnia tanulságokat és magában tisztázni bizonyos helyzeteket. Lehet, hogy el kell engednie olyan barátságokat vagy embereket, amelyek a negatív hozzáállásukkal már nem szolgálják, csak gátolják a belső fejlődését. Biztos lehet benne, hogy bevonz új, érdekes embereket.

Halak (február 20.-március 20.)
Nem kell a társa kívánságait szó szerint vennie és azonnal mindegyiket teljesíteni, a saját vágyait és igényeit pedig félre söpörni. Vegye kissé lazábbra a kapcsolatát, mert a túlzásba vitt szeretettel is elronthat mindent. A kevés néha több, adja csak önmagát, mert ezzel a magatartással elkényezteti a párját, vagy éppenséggel nem hagyja levőhöz jutni, és inkább elmenekül.