forrás: hirado.hu

A Kos foggal körömmel harcol céljáért, a Rák párkapcsolata sokkal jobb annál, mit gondol, a Nyilast óriási feladat elé állítja a sors, a Halak összetűzésbe kerül barátaival.

Kos (március 21.-április 20.)
A győzelem nem lesz könnyű, és ha elbízza magát, akkor a legkisebb akadályban is elbukik. A vesztes szót nem ismeri, és nem is akarja elfogadni, ezért foggal és körömmel harcol a kitűzött céljáért. A kihívás csak jobban inspirálja és ettől még nagyobb fordulatszámra kapcsol. Ebben az esetben a győzelme sokkal inkább a higgadtságán múlik, mint a gyorsaságán.

Bika (április 21.-május 20.)
Meggondolatlansága miatt  szarvas hibát követ el és próbálja mindenáron kimagyarázni magát, de ezzel csak ront a helyzetén. Nem képes veszíteni, és egyre jobban ragaszkodik, ahhoz hogy vétlen. Pedig a Napnál is világosabb, hogy tévedett, de inkább leharapná a nyelvét, de nem kérne elnézést. A végén, már maga is elhiszi, hogy tévedhetetlen. Pedig sajnos nem az.

Ikrek (május 21.-június 21.)
Nyugodtan kösse az ebet a karóhoz és ne írjon alá semmit, amivel nem ért egyet. Jogi nehézségei adódhatnak, ha meggondolatlan vagy nagyvonalúan átlép olyan dolgokon, ami később komoly viták alapját szolgálhatja. A szó elszáll, az írás megmarad – szól a mondás, s ha alkalmazza, számos kellemetlenségtől és esetleg fölösleges kiadásoktól kímélheti meg magát.

Rák (június 22.-július 22.)
A párkapcsolata jobb, mint amilyennek látszik, sokkal stabilabb alapokon áll, mint gondolná. Párja talán nem a szavak nagy mestere, de a tettei beszélnek helyette. Nem szabad aggodalmaskodnia, és elméleteket gyártania, mert azok biztosan csak megtévesztik. Inkább higgyen a szemének, mint a fülének, és minden cselekedetét a szíve irányítsa. Az nem vezeti tévútra.

Oroszlán (július 23.-augusztus 22.)
Amilyen rosszul kezdődik a mai napja olyan kedvezően végződik. Reggel még borúsnak és reménytelennek látja a helyzetét, és biztosra veszi, hogy a céljáról már egyszer és mindenkorra lemondhat. Szerencsére az égiek most sem hagyják magára és a hatásos fellépésének köszönhetően minden az elképzelése, és az eredeti forgatókönyve alapján végződik.

Szűz (augusztus 23.-szeptember 22.)
Ügyesen körülbástyázza magát érvekkel és bizonyítékokkal, így nem találnak lehetőséget arra az ellenfelei, hogy csapdába csalják. Minden intellektuális erejére szüksége van, hogy átlássa és főleg egy lépéssel megelőzze a riválisait. A legnagyobb veszélyt a nem tisztességes módszerek jelentik, amivel próbálják elgáncsolni, de nem kell aggódnia a sors mindenben segíti.

Mérleg (szeptember 23.-október 22.)
A párkapcsolatban élő Mérlegek élvezhetik a mai nap nyugalmát és békességét. Újra harmónia van kettőjük között, így még a Nap is fényesebben ragyog, mint máskor. Már szüksége volt erre a derűs időszakra, mert nehezen viselte az elmúlt napok feszültséggel teli együttléteiket.  Még egy új kapcsolat kezdeményezése is megfordult a fejébe, jelentkező is akadt volna bőven.

Skorpió (október 23.-november 21.)
Szeretne kiszállni a hétköznapok egyhangúságából, ezért legszívesebben, mindent hagyna és elutazna, akár egy száll ruhában is. Végül szinte teljesen mindegy, hogy hová csak egy kicsit szeretne kikapcsolódni és új élményekkel feltöltődni. Olyan nagy az utak választéka, hogy a bőség zavarában szenved, és alig tud dönteni. Beszélje meg a társával, hisz vele megy.

Nyilas (november 22.-december 21.)
Óriási feladat elé állítja a sors, és próbára akarja tenni, hogy mennyire képes a csábításnak ellent állni.  Szóban biztosít mindenkit, hogy ezt a feladatot könnyen teljesíti, ám a tettek mezején, már nem olyan biztos magában, hogy könnyen megállja a helyét. A csábítás rendkívül nagy és vonzza, mint a mágnes, és nagyon szeretné az egészet elfelejteni, mert nem akar vesztes lenni.

Bak (december 22.-január 20.)
Váratlan szerelem kopogtathat az ajtaján, de ha nem engedi be az életébe, akkor sohasem fogja megtudni, hogy mit veszített. Igaz talán megkíméli magát, egy fájó érzelmi csalódástól, de rengeteg szép élménytől is. Különben is nem minden szerelem végződik csalódással, előfordulhat, hogy akár életre szóló házassággal jár. Lehet, hogy ennek a tudata még ijesztőbb, mint a csalódás?

Vízöntő (január 21.-február 19.)
Rengeteget dolgozik, és a napjait, de lassan az éjszakáit is a karrierépítéssel járó gondolatok töltik ki. Úgy gondolja, hogy minél jobban elfoglalja magát és belemerül a munkájába, akkor nem kell a magánéletével foglalkoznia. Törődjön többet az érzelmi életével is, mert az idő vészesen halad és mire észbe kap lehet, hogy elmegy az élet számos izgalmas lehetősége mellett.

Halak (február 20.-március 20.)
Állhatatlansága miatt összetűzésbe kerülhet a barátaival vagy a közeli hozzátartozóival. Próbál egyszerre több vasat tartani a tűzbe, de ezzel csak tovább rontja az amúgy is ingatag helyzetét. Csak a pillanatnyi érdekét nézi, és nem képes beleélni magát a másik helyzetébe, ezért nincs min csodálkoznia, ha a sértettek hosszabb ideig nem keresik a társaságát.