Hirmagazin
Image default
Életmód hírek

Nagyon megható történet egy magyar párról, akik hármasikreket fogadtak örökbe

A nevem Kata a férjem neve pedig István, nyolc éve vagyunk házasok.

Az esküvőnk csodálatos volt, a vendégek szerelmet, megértést és gyerekeket kívántak nekünk.

A legnagyobb álmunk egy ház volt és 2-3 gyerek, akiket szerethetünk. Az első terhességem különböző egészségügyi okok miatt vetéléssel végződött, elkeseredtem de ez még nem jelentette a véget.

Boldogok voltunk amikor ismét teherbe estem, de sajnos nem tartott sokáig a boldogságunk, mert ezt a terhességet se tudtam kihordni.

Az orvosok a beavatkozás után közölték velem, hogy többé nem lehet gyermekem.

A fájdalmunk leírhatatlan volt, próbáltuk elfogadni a helyzetet. Mindenünk meg volt, ház, két autó, kétszer egy évben nyaralni mentünk, de az életünkből mégis hiányzott valami.

A férjemmel egy napon az örökbefogadásról beszélgettünk. István megkérdezte tőlem mit szólnék hozzá, ha örökbe fogadnánk egy gyereket, minden barátunknak van gyereke, csak a pelenkáról és a rajz filmekről beszélnek.

Már én is sokat gondolkodtam ezen a dolgon, de féltem felhozni ezt a témát.– Szeretnéd, ha örökbe fogadnánk egy gyereket? – Kérdeztem a férjemtől.– Kisfiú legyen vagy kislány?– Azt szeretném, ha lányunk lenne – mondta a férjem és úgy nevelnénk mint egy hercegnőt.– Nem mondhatok ellent neked – válaszoltam.

Minden iratot elintéztünk az örökbefogadáshoz, mivel stabilak voltak az anyagi körülményeink rövid idő alatt elintéződtek a dolgok és mehettünk az árvaházba. A gyerekek az udvaron játszottak amikor odaértünk, messziről néztem őket.

Egyszer csak egy kislány meghúzta a szoknyámat és mosolyogva azt kérdezte, hogy én vagyok-e az anyukája. A kislánynak szőke haja volt, és 3-4 év körüli lehetett.

Hirtelen azt sem tudtam mit válaszoljak neki, majd könnyes szemmel ezt feleltem:– Igen azért jöttem, hogy hazavigyelek.

A férjem az ölébe vette őt, majd az árvaház igazgatójához mentünk.

Amikor meglátott bennünket az igazgató, a kislányt átadta a nevelőnőnek, minket pedig az irodájába vezetett.

– Nem olyan egyszerű a dolog ahogy azt önök gondolják – mondta az igazgató, ez a gyerek nincs egyedül, van még két lánytestvére, hármasikrek.

– Így is örökbe fogadják őket? Nem jött, hogy elhiggyük azt amit hallunk.
A szüleik elhagyták őket? – kérdeztem én.– A lányok anyukája óvónő volt az árvaházban, nagyon fiatalon maradt terhes, a szülésnél az orvosok nem tudták őt megmenteni. Senki sem akarta a családból örökbe fogadni őket.

– mondta az igazgató. Nehéz három gyereket örökbe fogadni, de nem választhatjuk el őket egymástól.

– Mi örökbe fogadjuk őket – válaszoltuk. Odamentünk a lányokhoz, megöleltük őket, ők pedig rengeteg kérdést tettek fel nekünk. Néhány nappal később mind az öten otthon voltunk, végre együtt, mint egy család.

A lányok jelentik a boldogságot a számunkra, így már van értelme az életünknek..

A Hirmagazin munkatársakat keres, frissítés

eztnezdmeg

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. május 24-én az Ő névnapjukat és a május 24-én születettek születésnapját ünnepeljük! .. Időjárási előrejelzés, .. Ezoterikus csomag: napi horoszkóp, álomfejtés, álomszámok (1-90, 1-45) .. Mantra és affirmáció .. Prána Mudra .. Egészségügyi szertartás .. Kristály vagy ásvány ajánlása .. Uralkodó bolygó és energiák .. Napi spirituális kérdés .. Sok boldogságot az ünnepelteknek!

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. május 23-án az Ő névnapjukat és a május 23-án születettek születésnapját ünnepeljük! .. Időjárási előrejelzés, .. Ezoterikus csomag .. Mantra és affirmáció .. Prána Mudra .. Egészségügyi szertartás .. Kristály vagy ásvány ajánlása .. Uralkodó bolygó és energiák .. Napi spirituális kérdés .. Sok boldogságot az ünnepelteknek!

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. május 20-án az Ő névnapjukat és a május 20-án születettek születésnapját ünnepeljük! .. Időjárási előrejelzés, .. Ezoterikus csomag .. Mantra és affirmáció .. Prána Mudra .. Egészségügyi szertartás .. Kristály vagy ásvány ajánlása .. Uralkodó bolygó és energiák .. Napi spirituális kérdés .. Sok boldogságot az ünnepelteknek!

Géza