Most, hogy újra hidakat zárnak le a Gyurka bá fizetési listáján lévő anarcho-kommunisták és a balliberális pártok által fölheccelt tüntetők, újra rendőröket dobálnak, bántalmaznak, s eközben még van képük „rendőri erőszakról” delirálni egy kis paprikaspray miatt – most érdemes fölidézni, mit tettek ugyanezek a balliberálisok, amikor 2002-ben néhány jobboldali tüntető lezárt egy hidat.

Az ő kormányzásuk idején teljesen természetes dolog, ha a rendőr fegyvert fog a tüntetőre. Olyankor a Soros-féle „jogvédők”, a Sargentinik és egyéb állatfajták lapítanak.

Az ember emlékezőképessége véges. A honi balliberálisoknak pedig nincs is olyanjuk. Ők nem „lassan tanulnak, gyorsan felejtenek”, hanem „soha semmiből nem tanulnak, és mindent elfelejtenek”. Ez jutott eszembe arról, hogy az elmúlt napok higgadt, a végsőkig toleráns rendőri intézkedései kapcsán ellenzéki politikusok „rendőri erőszakot” emlegettek. Például maga Gyurcsány „Szemkilövető” Ferenc. Hogy nem szakadt rá, rájuk az ég!

Adná magát a párhuzam, hogy 2006 őszét idézzem, a tévéostrom utáni utcai embervadászatokat és a 2006. október 23-ai Fidesz-nagygyűlés szétverését, a szemkilövetéseket, több tucat ártatlan ember brutális megverését, kínzását.

Ám olvasóink nagy része valószínűleg meglehetősen jól emlékezhet még a tizenkét évvel ezelőtti eseményekre. Már csak azért is, mert a Gyurcsány és főpribékje, Gergényi Péter budapesti főkapitány utasítására végrehajtott véres hatósági terror eredményezte végső soron a nemzeti oldal 2010-es kétharmadát, Gyurcsányék nemzetvesztő ámokfutásának végét. 2006 őszére tehát a többség még jól emlékszik – ám a 2002. július 4-ei hídblokádra talán már kevesebben.

Budaházy György fején térdel egy rendőr az Erzsébet híd blokádjának felszámolásakor, 2002. július 4-én, a Medgyessy-kormány idejében. (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

Az Erzsébet híd lezárásának volt egy olyan jelenete, amely kiválóan szemléltette a balliberálisok emberi jogokhoz, erőszakhoz való tényleges viszonyát. Azt, hogy számukra mit jelent a gyülekezés, véleménynyilvánítás szabadsága – legalábbis olyankor, ha nem ők tüntetnek, zárnak le hidakat.

A történet dióhéjban: röviddel a Medgyessy-kormány megalakulása után Budaházy György és néhány barátja kocsikkal eltorlaszolta az Erzsébet hidat. Azt követelték, hogy számolják újra a szavazatokat, mivel több választókerületben csupán pár szavazaton múlt a szocialista-liberális jelölt győzelme a fideszessel szemben. Lamperth Mónika belügyminiszter viszont hallani sem akart erről. (Az a Lamperth, aki épp ebben az időszakban nevezte teljesen természetesnek, hogy a Millenáris Kht. őrizetbe vett főigazgatóját, Berkecz Máriát a fogdán többször meztelenre vetkőztették, testüreg-motozásoknak vetették alá.

Berkeczet később bűncselekmény hiányában fölmentették a hűtlen kezelés vádja alól.) A Lamperth által irányított rendőrség a hídblokád vezetőjével, Budaházyval éppen olyan kedvesen bánt, ahogyan az vezető képünkön is látszik. Ám volt egy még döbbenetesebb pillanata az eseményeknek:

Ahogy láthatták: az egyik rendőr földre akarta teperni Budaházyt, ám egyik bajtársa megfogta őt, és azt kérte, ne vigyék el. Erre a rendőr elővette pisztolyát, és ráfogta a tüntetőre, s közben azt üvöltötte: „Földre!

És most ezt az egészet vessük össze mindazzal, amit az elmúlt napok (vagy az elmúlt nyolc év) rendőri intézkedései kapcsán tapasztaltunk! Ugye, hogy ugye? Vajon a Parlament főbejáratánál az egyenruhásokat lökdöső, gyalázó, üvegekkel, füstbombával, egyebekkel dobálózó csőcselékkel mit kezdene a Lamperth-féle vagy a Gyurcsány-féle rendőrség? Vajon hány szemet lövetne ki a Böszme? A „Hibbant Néró”, akinek most van pofája a végsőkig türelmes rendőrség paprikaspray-használata miatt szűkölni?

És azt sem árt felidézni, hogy az elmúlt években a Gyurka bá fizetési listáján lévő „civil” szervezetek számos olyan tüntetést szerveztek, amelynek részeként időlegesen hidakat zártak le, órákra. Mint például a Hallgatói Hálózat 2012-es „diáktüntetései” idején többször is. De ide sorolhatók a Tordai „Cöfcöfcöf” Bence és haverjai által az elmúlt napokban végrehajtott hídbénító akciók is.

  • Vajon összecsinálta volna magát Tordai vagy a füstbombázó Fekete-Győr, ha az ő fejéhez is fegyvert fog egy rendőr, mint Budaházyéhoz? Nem kérdés, össze. Ám közben perverz módon pont azt akarják, arra várnak, hogy erőszak legyen. Hisz erre szól a megbízásuk, ezért kapják a zsoldjukat. Óhajtva vágyják, hogy egy egyenruhás visszakézből pofán vágja, leteperje, megbilincselje őket. És akkor készülhetnének a vágóképek a hazai és külföldi szennymédiába az Orbán-kormány brutalitásáról.

Íródhatnának a szörnyülködő vezércikkek, indulhatna az újabb kötelezettségszegési eljárás, jöhetne a következő Sargentini-jelentés. Az, hogy a békésen tüntető Budaházyékra fegyvert fogtak, vagy hogy négy évvel később szemeket lőttek ki: nem számított. Az emberi jogi élharcosok akkor kussoltak. Most viszont ugyanők provokálnak, hergelnek. És Tordai bejelentette, holnap megint tüntetnek (vagy legalábbis próbálnak). Ami annyit tesz: heccelik tovább a rendőröket, hátha kapnak egy nyaklevest. De legnagyobb bánatu(n)kra: nem fognak…

Forrás: vilagfigyelo.com