Március közepétől újranyithatnak a fővárosi fürdők gyógyászati részlegei, addigra várhatóan minden ott dolgozó védett lesz a koronavírus ellen.

A koronavírus miatt először tavaly tavasszal kellett bezárniuk a fürdőknek, a nyári hónapok után azonban novemberben újabb bezárás következett.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Az országos tiszti főorvos szerint a súlyfürdőt, iszappakolást vagy orvosi gyógymasszázst igénybe vehetik azok, akik beutalót kaptak az orvostól. A vidéki gyógyfürdők harmada jelenleg is nyitva áll azok előtt, akiknek szakorvos írt fel gyógykezeléseket. Az ott dolgozókat ugyanis már az első körben beoltották, mert ők is egészségügyi dolgozónak számítanak. A medencéket azonban továbbra sem nyithatja meg egyik fürdő sem.

A beutalt vendégeket azonban előszűrik: lázat mérnek, illetvekérdőívet töltetnek ki velük. Március 16-én a Gellért, a Lukács, a Széchenyi és a Pesterzsébeti fürdő mellett a Paskál gyógyászati részlegei is kinyithatnak.

(RTL Klub)

blikk, rtl

Hirmagazin.eu