Home Életmód Gasztronómia, vega Mitől függ, hogy melyik kávét szeretjük?

Mitől függ, hogy melyik kávét szeretjük?

Sokat elárul, ha a koffeinmentes, fekete, vagy a tejeskávé a kedvencünk.

Mitől függ, hogy melyik kávét szeretjük?

A szakemberek egyre gyakrabban találnak arra bizonyítékot, hogy a kedvenc ételeink és italaink elmesélnek néhány dolgot a személyiségünkről. Ramani Durvasula is ezzel kapcsolatban végzett kísérletet.

A Los Angeles-i pszichológus több, mint ezer rendszeresen kávézó alanyt vizsgált meg azért, hogy kiderítse azt, hogy az egyes személyiségjegyek összefüggnek-e azzal, hogy milyen kávét szeretünk a legjobban kortyolgatni.

Ha kíváncsiak vagyunk, hogy Durvasula szerint mit mesél a kedvenc kávénk, akkor válasszuk ki a lenti képről azt a italt, amelyiket a legszívesebben meginnánk, majd olvassuk el az elemzést!

1.Eszpresszó:

Durvasula kísérlete alapján azok szeretik az eszpresszót, akik kemények, olykor talán érzéketlenek, a munkájukban kitartóak, keményen dolgoznak, mert próbálják minél előbb elérni a céljaikat.

Ha az eszpresszó a kedvencünk, akkor nem érdekelnek a bolondos hobbik, de az adrenalin növeléssel párosuló sportokat kedveljük.

Durvasula szerint az ilyen kávét fogyasztók nagyon szeretik az izgalmakat.

2.Feketekávé:

Durvasula kísérleti eredménye szerint valószínűleg türelmes emberek vagyunk.A feladatainkat nagyon hatékonyan oldjuk meg.Jellemző ránk, hogy gyakran rossz a kedvünk, az új helyzetekhez pedig nehezen alkalmazkodunk.

A pszichológus azt is állítja, hogy a feketekávé kedvelői minimalisták, ezért az egyszerűbb megoldásokat keresik az élet minden területén.Végül kedvelik a komplikációmentes életet, illetve remekelnek a csapatmunkában.

3.Tejeskávé:

Durvasula eredményei szerint a tejeskávét szeretők semmi másra nem vágynak csak arra, hogy minél többen kedveljék őket.Ha ez a fajta a kávé a kedvencünk, akkor a pszichológus szerint igyekszünk mindenkihez kedvesen viszonyulni.A tejeskávé kedvelői körében gyakoriak a gyerekes szokások, tehát például gyűjtik a plüssállatokat, esetleg hóbortosak.

4.Kapucsínó:

Durvasula szerint, ha ez a fajta kávé a kedvencünk, akkor nyitottak vagyunk a külvilágra, a mindennapokat pedig optimistán éljük meg.Amilyen finom és krémes a kávé, olyan kellemes és könnyed társaság az, aki szereti.Az is jellemző ránk, hogy nem aggódunk az unalmas, fásult dolgokon, mert ennél szívesebben nézünk szembe a felmerülő problémákkal.

5.Instant kávé:

Ha ez a kávé a kedvencünk, akkor Durvasula azt állítja, hogy egyenes és őszinte emberek vagyunk.Szeretünk jókat nevetni, ami mellett próbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a különféle élethelyzetekből.A pszichológus szerint az instant kávé kedvelői nem túl karrieristák, viszont hajlamosak olyan döntéseket hozni, amelyek negatív hatást gyakorolnak a munkájukra és a szakmai előremenetelre.

6.Koffeinmentes kávé:

Ha az utolsó kávét kortyolgatjuk a legszívesebben, akkor Durvasula szerint túl sokat aggódunk az egészségünkért.A pszichológus kísérlete szerint az is elmondható a koffeinmentes kávé kedvelőiről, hogy próbálnak nyugodt, kockázat nélküli életet élni, valamint kerülik a felesleges veszélyt.

 

Forrás: noiportal.hu

Exit mobile version
Megszakítás