Nem is gondolnánk, de Argentína az ötödik legtöbb bort termelő ország a világon. Az argentin bor több mint 60%-a a leghíresebb borvidéken, a kiváló természeti adottságokkal rendelkező Mendoza tartományban koncentrálódik.
A Malbec az a szőlőfajta, amely a legtökéletesebben visszatükrözi Argentína bortermelésének fejlődését, hiszen az 1990-es évekig gyakorlatilag burgonyát és más hasonló kultúrnövényeket termesztettek ezen a vidéken, a szőlő jelentősége csekély volt. Egy állami projekt keretében, nemzetközi borkritikusok, borászok és szőlészek bevonásával aztán borászati szakmai kísérletek kezdődtek, melyek eredményei azt mutatták, hogy a Malbec fajta tökéletes, az akkori piaci elvárásoknak maradéktalanul megfelelő bort ad Mendozában. A 90-es évek közepétől több pincészet is állami támogatással indulhatott el vagy a meglévők komoly invesztíciót hajthattak végre.
Az Andok lábainál, elterülő Mendozában rendkívüli körülmények között készülnek a Malbec borok. Tengerszint felett olykor 1000-1200 m magasságban találhatóak a szőlőültetvények, melyeket a nyári szárazságban a leolvadó hó segítségével öntöznek. Ezek szuper prémium borok, melyek vezető pozíciót foglalnak el és valódi ínyencek gyűjteményének igazi gyöngyszemei.
A Malbec története tükrözi a szőlő kulturális és interkontinentális útvonalát az interkontinentálisan utazás, mely egy út Európából Amerikába, majd vissza az Óvilágba. Ez a szőlőfajta és annak története sokkal több, mint gondolnánk. Életerővel és drámai feszültséggel teli utazás, amelyet az emberi szenvedélyek, az erő fémjelez, küzdelmek és utópiák, győzelmek és vereségek. királyok és nemesek, templomosok és muskétások, katonák és tengerészgyalogosok, brit, francia, spanyol és más nemzetek hadereje játszották a szerepüket a Malbec elterjedésében. Hogy igazán megértsük ennek a szőlőnek a sikerét mindezt figyelembe kell venni, hiszen a Malbec bele van ágyazva világtörténelembe!
1. A Malbec a középkorban
A Malbec bor történelmi központja eredetileg Cahorsban, egy délnyugat-franciaországi városban található a Pireneusok közelében, mely Franciaország főbb borvidékeinek közelében található: Bordeaux 400 km-re van Cahorstól keletre, de nincs messze a világ egyik legnagyobb borvidéke, Languedoc-Roussillon sem.
A témával kapcsolatos jelenlegi kutatások szerint Cahorsban található szőlőkultúra a második században került a vidékre (kb. Kr. u. 150), a rómaiak honosították meg. Elképzelhető ugyanakkor, hogy a Malbec fajta Európa más részeiről érkezett, mely további kutatások témája lehet, mindenesetre egyértelmű, hogy ezt a fajtát itt termesztették és hogy jelentős tekintélyre tett szert, már akkoriban is költők, történetírók emlékeztek meg róla és királyok ismerték el a minőségét. A Római Birodalom idején Cahors borát az elit nagyra értékelte, mely tükröződik klasszikus szerzők, különösen Horatius és Vergilius műveiben. Róma bukásával, a politikai hatalom és az intézményi rendszer összeomlásával is a cahors-i Malbec megőrizte tekintélyét. A középkorban elismerte pl. Verdun püspöke, de egy prominens nő a régióból, Aquitániai Eleonóra járult hozzá Cahors borainak terjeszkedéséhez, különösen az Egyesült Királyság piacán.
Aquitániai Eleonóra (1122-1204) a világ egyik legjelentősebb európai nője volt az érett középkorban. Jelentős hatalma volt Aquitánia hercegnéjeként, birtoka és befolyása a Loire-tól a Pireneusokig terjedt. Liberális és intenzív volt, feleség, anya és királyok nagymamája. Megosztotta szerelmét Franciaország királyával, VII. Lajossal, majd válása után Anglia első királyával, II. Henrikkel, de a második házassága is legalább olyan volt viharos, mint az első, és férje bebörtönözte, bár később kiengedték. Energikus anyaként több gyermeke is született, köztük a legendás Richárd, az Oroszlánszívű, angol király. Eleonóra egyik unokája Blanche volt, a spanyol király lánya és a francia király felesége, többször is a kormányzóság felelőse, aki Franciaországban la Reine Blanche néven ismert. Eleonóra átkelt Európán, hogy részt vegyen a keresztes hadjáratokban; később, amikor 80 éves lett, átkelt a Pireneusokon, hogy megtalálja unokáját és elkísérje a francia királlyal kötött házasságába.
Aquitániai Eleonóra annak a nőnek a szimbóluma volt, aki maga hozza meg döntéseit és teljes életet élhet. Fölösleges talán részletezni, hogy abban az időben ez milyen egyedi volt. Idővel ez a lenyűgöző karakter, felkeltette a világi és az egyházi krónikások figyelmét egyaránt, és emlékezetét tulajdonképpen az irodalom és a történelem mentette meg, viszonylag sok és részletes anyag maradt fenn róla. Aquitániai Eleonóra élete egy kulcsfontosságú ponton metszi egymást Malbec történelmével: Henry Plantagenet-vel (1152) kötött házassága szoros kapcsolatot teremtett a hercegség és a Brit szigetek között. Kezdetben az esküvő dinasztikus és politikai megállapodás volt; aztán ezen házasság intézmény lett a bázisa egy gyümölcsöző gazdasági és kereskedelmi kapcsolatnak, olajozottá tette a két régió közötti áru- és szolgáltatáscsere mechanizmusait és ebben az összefüggésben érkezett meg a bor Cahorsból az angol piacokra, mellyel kezdetét vette a Malbec megbecsülésének és kultúrájának kiépítése a brit fogyasztók körében. Joseph Daniel Unwin, a híres angol etnográfus a következőképpen magyarázza a jelenséget: Anglia adta a nemzetközi kereskedelembe belépő borkereslet zömét a középkorban, melyet a francia nyugati partvidék borai elégítették ki. A hivatalos angol kapcsolatok kiépítése Gascogne-val Eleonórától származnak, és nagy hatással volt rá Aquitaine válása VII. Lajos francia királytól és házassága Henrik herceggel 1152-ben, Normandia és Anjou, Maine és Touraine grófjával, aki 1154-ben Anglia királya lett. Eleonóra hozománya részeként magával hozta az Aquitániai Hercegséget, amelybe beletartozott Poitou, Guyenne és Gascogne. Pár évvel később pedig ahelyett, hogy az angol importőrök borokat vásároltak volna az éves roueni vásárról a korábbi gyakorlatnak megfelelően, ezután Nantes kikötő felé fordultak, Rochelle és Bordeaux boraiért. Az angolok nem csak vásároltak bort erről a vidékről, de jelentős tőkeáramlás is volt és angol befektetések indultak a délnyugat-francia szőlőtermesztésbe. Az angolok a XIII. századtól kezdtek rendszeresen importálni Cahors bort és a folyamat a következő évszázadban csúcsosodott ki: az 1308-1309 közötti időszak rekordév volt a cahorsi borkereskedelem számára, ekkor 850 000 hektolitert importált Anglia. Ez a csúcsidőszak III. Henrik király hatalomra jutásával (1312) folytatódott, és ekkor alakult ki a „Cahors sötét bora” szlogen is, mely a Malbec mély színének köszönhető. Majd az eredményeket egy pestis járvány és a százéves háború (1337) zúzta szét, ezt követően a régiót a szembenálló hadseregek pusztították, mely a termelés meredek visszaesését eredményezte és visszavetette a Malbec borok forgalmazását.
Később, már a tizenötödik században újjáépültek a szőlőültetvények és a kereskedelmi útvonalak, illetve Franciaországban ebben az időszakban emelkedett az életszínvonal, illetve jelentős összegeket költöttek a közlekedési infrastruktúra javítására, javulás történt a folyók hajózhatóságában, valamint a kikötőkben minőségében is. 1531-ben a cahorsi bor térnyerését ünneplik a francia király udvarában: A cahorsi születésű költő, Clément Marot (1495-1544) népszerűsítése segített felkelteni a figyelmet, I. Ferenc király ennek eredményeként elrendelte, hogy egy szőlővel (valószínűleg Malbec) telepitsék be Fontainebleau kastélyának parkját. A tizenhatodik század végének vallásháborúi során Navarrai Henrik (később IV. Henrik király) meghódította Cahors városát, és pozitívan értékelte az ottani borokat. Talán IV. Henrik kötődése Cahors borához befolyásolta a későbbi politikai intézkedéseket, különösen a La Rochelle kikötőjének biztosított szabadságot, melyet a történelemben a Nantes-i ediktum néven ismerünk. Ezzel az intézkedéssel adta vissza a király a Hugenottáknak a szabad vallásgyakorlás jogát, véget vetve a 36 éve tartó vallásháborúnak és ezzel biztosította a békés együttélést Franciaországon belül. Sok unortodox francia számára La Rochelle a szabadság és a tolerancia területeként jelent meg egy olyan királyságon belül, amelyet mindig vallásháborúk feszültsége és erőszaka jellemez.
Ennek a történetnek az egyik legrejtélyesebb aspektusa a Malbec és La Rochelle városának kapcsolata. Ez volt a legfontosabb kapcsolódási pont a cahorsi bor és az angol piac között. Ez volt a templomosok kikötője is az Atlanti-óceánon, Észak-Európa és a Földközi-tenger közötti kereskedelem főhadiszállása. La Rochelle városa a maga idejében a gondolatszabadság és a pluralizmus szimbóluma volt: sok francia, akiket eszméik miatt üldöztek, toleranciára talált itt a könyörtelen vallásháborúk idején. Ugyanakkor La Rochelle hadszintere volt az államok közötti hatalmi harcoknak is, Franciaország, Spanyolország, Anglia és más királyságok flottái és seregei szálltak szembe egymással a partvidék közelében. Dumas is „akcióregényei” színhelyéül választotta, gondoljunk csak A három testőrre, mely részben La Rochelle-ben, a Saint-Gervais bástyáiban játszódik. A regényből közvetve láthatjuk, hogy a Malbec borok exportja Gascogne-ból Angliába stratégiai jelentőségű, és tükrözi a modern európai történelem hatalmi harcait. A regény La Rochelle-t Délnyugat-Franciaország kapujaként, ill. dinamikus kereskedelmi kikötőként ábrázolja. Egyébként a valóságban érdekes paradoxon fedezhető fel a két D’Artagnan között, míg a Dumas-i irodalmi D’Artagnan La Rochelle-ben bontotta ki történetét, alteregóját, a valóságos D’Artagnan, melyet Praviel tanulmányozott (1931) biztosan nem vett részt La Rochelle ostromában, hiszen akkor még csak négyéves volt, de tekintve Gascogne-i státuszát, nagyon valószínű, hogy kóstolta Cahors borát.
Az eszmék és a presztízs harcok közepette La Rochelle lakóinak fő feladata állandó maradt: Cahors borainak szállítása, hogy az Egyesült Királyság piacát feltöltsék.
(folytatjuk…)
