Re­me­gett keze-lába a vi­lág­hírű opera éne­kes­nő­nek, ami­kor csü­tör­tök este közel 1000 ember előtt kon­cer­tet adott a fel­újí­tott sza­bad­kai zsi­na­gó­gá­ban.

Bár Miklósa Erika megjárta a világ legnagyobb koncerttermeit, ez a csütörtök esti szabadkai előadás több szempontból is  valami más, megismételhetetlen csoda volt a számára.

Édesanyja vajdasági, a nagyszülei is Szabadka közelében laktak, így sok ismerős és rokon előtt énekelhetett, mondhatni hazaérkezve.

Fotó: Ripost
Fotó: Ripost

Az est díszvendégeként Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó is tiszteletét tette. Fellépett még Balázs-Piri Soma, a Virtuózok korcsoportgyőztese, valamint a Szegedi Szimfonikus Zenekar, amelyet Paskó Csaba karnagy vezényelt.

„Mivel sokat járok a határon túlra, mondhatnám, hogy megszoktam: ilyen emelkedett a hangulat, de valójában ehhez sosem lehet hozzászokni.”

Remegett kezem-lábam, hiszen megannyi ismerős figyelt a közönség soraiból. Megtisztelő volt az is, hogy Orbán Viktor külön ezért a koncertért utazott ide

– kezdte a -nak Miklósa Erika, akit elkápráztatott Szabadka új-régi csodája: a magyar és a szerb kormány együttműködésében felújított gyönyörű zsinagóga.

„A határon túli magyarságnak nagyon sokat jelent, hogy a magas kultúra ilyen formája is eljut hozzájuk.

Már a határnál úgy köszöntöttek:Isten hozta újra itthon, művésznő! A koncert helyszínén pedig még ennél is felfokozottabb volt a hangulat. Egyszerűen érezni lehetett a lüktetést a közönség soraiban, amikor beléptem a gyönyörűen felújított zsinagógába, ami egyáltalán nem volt idegen számomra.

De sokszor elsétáltam  gyerekként ezelőtt a zsinagóga előtt! Nem is álmodhattam arról, hogy valaha itt léphetek fel, most mégis olyan volt, mintha egy álom vált volna valóra!

Gyerekkoromban a nagyszüleim a közelben laktak. Édesanyám vajdasági származású, bár nem idevalósi, hanem Újvidék mellé. Bácsföldváron született, de aztán a nagyszüleim  Szabadkára költöztek.

Később  pedig, hogy közel legyünk a magyar-szerb határhoz, mi pedig Kiskunhalasra költöztünk. Szinte minden héten négy-öt napot itt töltöttem a nagyszülőknél. Olykor csak felültem a buszra, és már újra itthon is voltam” – mondta a művésznő, aki a koncert előtt és után is sokat beszélgetett Orbán Viktorral.

A miniszterelnök úrral együtt vártuk a koncert kezdetét. Eközben beszélgettünk művészetről, a külhoni magyarságról. Volt szerencsém Lévai Anikó asszonnyal is néhány szót váltani, aki ugyancsak elkötelezett támogatója a kultúrának. Az előadás után azt mondta nekem: ez volt az igazi avatója a zsinagógának, ami nagyon meghatott.Különösen jól esett, hogy kifejezetten emiatt a koncert miatt érkezett ide a miniszterelnök úr. Az est további részében egy zártkörű vacsorán is részt vettünk, ahol arra kért, meséljek, hogy milyen tapasztalataim voltak a külhoni turnéim során. Egyszóval egy oldott és kötetlen estén vettünk részt, aminek személy szerint nagyon örültem, hiszen tisztelem Orbán Viktort, nagy támogatója vagyok.”

Miklósa Erika operaénekesnő, Balázs-Piri Soma, a Virtuózok korcsoportgyőztese, és a Szegedi Szimfonikus Zenekar Paskó Csaba karnagy vezetésével adott nagyszabású komolyzenei koncertet a szabadkai zsinagógában június 27-én, csütörtök este a VM4K szervezésében.

Képgaléria:

ripost