Az új komáromi Duna-híd legyen annak a jelképe, hogy mi megvédjük Európa külső határait és továbbra is nyitva tartjuk a belső határokat – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden a komáromi Monostori erődben a új Duna-híd építésének megkezdése alkalmából rendezett ünnepségen, ahol a szlovák miniszterelnökkel közösen mutatták be a híd terveit.

Hozzátette: a híd építése bizonyíték arra, hogy szlovákok és magyarok európai polgárként átjárható, bejárható Európában hisznek. A visegrádi együttműködés erős alapokon nyugszik, mert olyan vezetők állnak a közép-európai országok élén, akik a saját hazájukon túl Közép-Európában is gondolkodnak – jelentette ki.

„Nekünk meggyőződésünk, hogy aki Közép-Európában gondolkodik és cselekszik, az jót tesz mind a négy visegrádi országnak, és jót tesz egész Európának is” – mondta a miniszterelnök. Hozzátette, ennek is köszönhető, hogy az elmúlt időszakban Szlovákia és Magyarország megtalálta az együttműködés közös pilléreit a politikában és a gazdaságban. Orbán Viktor kijelentette, a két nemzet akkor lehet még sikeresebb, ha közös határai mentén újabb és újabb kapcsolatokat hoz létre. Ennek legnagyobb nyertesei a két ország határán lévő települések és az ott élő emberek lesznek. A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy az elmúlt három évben hat új kapcsolat épült ki Szlovákia és Magyarország között. A teherkomp átadásával tíz kilométerre csökkent a határátlépési pontok közötti távolság.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez még mindig messze van a Nyugat-Európában megszokott 2-4 kilométeres távolságtól, úgyhogy „sok munkánk lesz még a jövőben”, majd köszönetet mondott Robert Ficónak az elmúlt években végzett közös munkáért.

Fotó: Árvai Károly (kormany.hu)

Soha korábban nem voltak olyan jók a szlovák-magyar kapcsolatok, mint most, az új Duna-híd pedig jelképe lehet annak, hogy a kapcsolatok jobbá tételét mindkét fél komolyan veszi – jelentette ki Robert Fico, szlovák kormányfő a Komáromot a felvidéki Révkomárommal összekötő új Duna-híd építésének megkezdése alkalmából rendezett ünnepségen Komáromban kedden. A szlovák kormányfő Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján felidézte, hogy a jelenlegi híd még az Osztrák-Magyar monarchia idejében épült, és bízott benne, hogy az új híd, amelyet most a magyarok és a szlovákok közösen felépítenek, legalább annyi ideig szolgál majd, mint az, amelynek a feladatait átveszi.

Robert Fico hangsúlyozta, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok javulásáért jelentős részben Orbán Viktor magyar kormányfőt illeti a köszönet. Hozzátette: „azt szeretném, hogy ez az új híd jelképe legyen annak, hogy mennyire komolyan vesszük a szlovák-magyar kapcsolatok még jobbá tételét.” Megjegyezte, ritkán látni, hogy politikusok tartják magukat a szavaikhoz, de ez a magyar és a szlovák kormányfők között az utóbbi években már hagyománnyá vált.

Az ünnepségen, amelyen bemutatták az új Duna-híd látványtervét is, Robert Fico azt is kijelentette: nem akar előre inni a medve bőrére, de hiszi, hogy a híd a tervezett időpontra elkészül. Robert Fico több olyan közös álláspontot is megemlített, amelyekben szavai szerint mindkét kormányfő véleménye megingathatatlan. Európa jövőjét tekintve a külső határok védelmének alapfontosságúnak kell lennie, ugyanakkor a belső határok nyitottságával kapcsolatban tett ígéreteket nem szabad megszegni; a közös Európáról pedig közösen kell döntéseket hozni, úgy, hogy közben tiszteletben kell tartani az egyes tagállamok különlegességeit – sorolta.

Az új átkelőt a H-M DUNAHÍD Konzorcium építheti meg, melynek tagjai, a Hídépítő Zrt., és a Mészáros és Mészáros Kft. A kivitelezés nettó összege 91,2 millió euró, mintegy 28,6 milliárd forint. Az új híd és a hozzá csatlakozó útszakaszok forgalomba helyezése 2019 őszére várható.

Az új közúti híd megépítése után a teherforgalom az M1 autópályától a települések érintése nélkül érheti el a szlovák határt, így jelentősen mérséklődik a lakott területek zaj- és környezeti terhelése, illetve gyorsabbá és biztonságosabbá válik az átkelés. A 600 méter hosszú hídon kétszer egysávos főút vezet át, valamint kerékpárutat és gyalogos járdát, illetve közvilágítást is kialakítanak. Az egyedi szerkezet miatt a pilon és a kábelek díszkivilágítást kapnak.

A hídszerkezet egy egypilonos, ferdekábeles híd, ortotróp acél pályalemezzel. A híd öt nyílásból áll, melyek közül három a meder felett, kettő pedig a szlovák oldali ártéren lesz. A pilon magassága az útpálya felett 94,5 méter.
A kivitelezés koordinátora Magyarország, a projekt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a szlovák Építésügyi és Regionális Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a NIF Zrt. és szlovák közútkezelő társaság, a Slovenska správa ciest (SSC) beruházásban valósul meg, uniós, szlovák és magyar források felhasználásával.

A kétoldali közúti csatlakozás két külön beruházásban épül meg, a Magyarországon tervezett út a 131 sz. főút, Komárom déli elkerülő úthoz csatlakozna. Ezen a szakaszon két körforgalom és két kisebb híd lesz. Ezek kiviteli közbeszerzési eljárása folyamatban van, sikeres eljárás esetén júniusban várható eredményhirdetés. A NIF Zrt. korábbi tájékoztatása szerint az új Duna-híd a meglévő vasúti hídtól 170 méterrel nyugatra épül meg. Jelenleg a kamionok korlátozás nélkül Vámosszabadi felől 53, míg Parassapuszta felől 180 kilométeres kerülővel haladhatnak át a magyar és szlovák határon. A tervezett komáromi hídhoz hasonló felfüggesztett, egyoldalas híd csak Kanadában található. A pozsonyi Apollo híd után ez lesz Szlovákia második legnagyobb hídja.

Forrás: MTI-fidesz.hu