Évek kellenek a pontos válaszhoz, de az biztos, hogy rövid távon védettséget ad a szervezet immunválasza a koronavírus-fertőzésre.

Mindenkit foglalkoztat az a kérdés, hogy ha átesett a fertőzésen, meddig számít védettnek az új koronavírussal szemben. A pontos válasz azonban még nem ismert, mert sok gyógyult beteg lekövetésére van ahhoz szükség, hogy felelni lehessen – írják a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának virológusai a Facebook-oldalukon.

Ennek ellenére bizonyos következtetések levonhatok, elsősorban a „nátha” koronavírusok, illetve a két másik, komoly fertőzést okozó koronavírus (SARS és MERS) alapján. Előbbiek esetén egy éves időtartamnál teljes vagy részleges védettséget is leírtak, a SARS és a MERS esetében a betegségen átesett egyének lekövetése 2-3 éves immunitást mutatott. Ennek hossza a SARS esetében összefüggött a betegség súlyosságával is.

A mostani koronavírus esetében jelenleg a legvalószínűbb:

  • egyénenként eltérő mértékű és időtartamú immunitás várható
  • nem tudjuk, hogy mennyire függ össze a megbetegedés súlyosságával
  • legalább hónapokig tartó immunitásról lehet szó, ami akár 1-2 év is lehet

A nyájimmunitásra várni felesleges, ismeretlen időtartamú és mértékű, dinamikájú immunitás esetében erre természetes úton számítani nem lehet. Emiatt erre reális megoldást a vakcina nyújthat. Nem véletlen, hogy a WHO nem javasolta egyetlen országnak sem a „járvány elengedése” módszert. Olaszországban jelenleg a legvalószínűbb becslések szerint is maximum néhány százalékos a nyájimmunitási szint (az ismert betegek száma is csak a lakosság maximum 0,2 százaléka) – írják a kutatók.

LEGFRISSEBB HÍREINK ITT

Azt viszont állítják, hogy nem sok esély van a pár héten belül történő újrafertőződésre. Nagyobb az esélye a vírus pár napon történő újra kimutatásának technikai okokból.

A gyorstesztek – mivel az immunválasz a jelenlegi adatok alapján a tünetek megjelenésétől számított 5-14 napon belül történik – akut fertőzés kimutatására szerintük alkalmatlanok!, a fertőzésen átesett egyének szűrésére pedig korlátozottan, mert érzékenységük igen alacsony.

Arra is felhívják a figyelmet, hogy a mutációktól ne rettegjen senki, nem az influenzához hasonló változékonyságot mutatja a vírus. Így jó eséllyel a vakcina megfelelő időtartamú védelmet nyújt majd. A napokban megjelent hírekkel ellentétben nincsen „többféle” vírus Magyarországon. Gyakorlati szempontból jelentős változást a vírus genomjában még senki nem észlelt a világon.

 

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd
infostart, Hirmagazin.eu