Home Életmód Gasztronómia, vega Meglepő veszélyt rejtenek a csípős ételek

Meglepő veszélyt rejtenek a csípős ételek

HáziPatika

Úgy tűnik, a csili hozzájárulhat a kognitív hanyatláshoz.

A Dél-Ausztráliai Egyetem és a Katari Egyetem új kutatása szerint a rendszeresen csilit vagy jalapenót fogyasztó idősebb személyeknél nagyobb a kockázata a demencia kialakulásának – írja az MTI. A 15 éven át folytatott vizsgálatban 4582 kínai ember vett részt, akik 55 éven felüliek voltak.

Az eredmények alapján a naponta több mint 50 gramm csilit fogyasztók kognitív hanyatlása közel kétszeresére gyorsul.

Az emlékezetvesztés még jelentősebb volt a vékonyabb alanyoknál.

A csilinek az egészséges testsúly megőrzésével és a vérnyomás kordában tartásával kapcsolatos hasznáról korábbi tanulmányok már beszámoltak, mi azonban azt találtuk, hogy az idősebbek kognitív funkcióit károsítja”

– mondta Cumin Si, a Katari Egyetem munkatársa és a csapat vezetője.

Fotó: iStock

A csili az egyik leggyakrabban használt csípős fűszer a világon, különösen Ázsiában. Korábbi tanulmányok szerint a paprikában található kapszaicin nevű aktív komponens felgyorsítja az anyagcserét és a zsírégetést, illetve meggátolja az érrendszeri betegségeket. A most megjelent hosszú távú tanulmány azonban az első, amely azt elemezte, hogy milyen kapcsolat van a csilifogyasztás és a kognitív funkciók között.

A kutatók szerint a normális testtömeg-indexű emberek valószínűleg érzékenyebbek a csilire, mint a túlsúlyosak, ezért hat jobban a memóriájukra.

Cikkfotó: iStock

Kiemelt fotó: hazipatika

24

ElőzőViharos hétvége jön
KövetkezőFrissítve: „Nem csoda, ha elájul a személyzet” – klíma nélkül a kórházakban
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás