A katasztrófavédelem munkatársai értesítették a rendőrséget, hogy 2019. szeptember 25-én egy Berkesz irányába közlekedő személygépkocsi utastere kigyulladt, és a tulajdonos elmondása szerint a tüzet egy ismeretlen férfi szándékosan okozta.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gépkocsivezető ismerősnek vélte a mögötte haladó járművet, és annak fényjelzését követően az útpadkára húzódott és megállt.

A mögötte közlekedő autó szintén megállt, és abból egy férfi szállt ki, aki egy égő rongyot dobott a gépkocsija utasterébe, ami ettől lángra kapott.

Ezután az ismeretlen férfi visszaült a járműbe, amelynek sofőrje tovább hajtott. Az eset következtében személyi sérülés nem történt.

Az ügyben a Kisvárdai Rendőrkapitányság rongálás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

Forrás