A világ legjobb krumplis receptje. Lepjük meg szeretteinket ezzel a finom ebéddel vagy vacsorával.

Lepd meg barátaidat a világ legjobb krumplis receptjével! – VIDEÓ

Csupán egy-két hozzávaló szükséges, és máris felejthetetlen, laktató eledelt tudunk varázsolni. Mivel a krumplit mindenki imádja, így nem foghatunk mellé akkor sem, ha vacsoravendégeket várunk.

Ennek az ínycsiklandozó fogásnak a fő alapanyaga a krumpli és a sajt, azon túl pedig számos finomsággal színesíthetjük még.

Miért imádjuk ez a receptet?

rövid idő alatt elkészül, mindössze húsz perc szükséges hozzá
kedvünkre variálhatjuk a hozzávalókat
olcsó
laktató

Hozzávalók:

1,5 kg burgonya,
500 gramm apróra vágott bacon,
500 gramm reszelt sajt,
600 ml tejszín,
1 hagyma, só, bors ízlés szerint,
2 teáskanál apróra vágott fokhagyma.

Elkészítés: pirítsuk meg az apróra vágott hagymát és bacont. Szeleteljük fel az előre kissé megfőzött (vigyázzunk, ne főjön szét) krumplit, majd fedjük be a karikákkal egy előre kivajazott üveg tál alját. Ezután szórjuk meg pirított hagymás baconnal, sajttal, sózzuk, borsozzuk, majd ismét tegyünk rá egy réteg krumplit. Ezt addig rétegezzük, amíg elfogynak az alapanyagok. A tejszínbe keverjük bele a fokhagymát, kissé forraljuk fel, majd öntsük rá a krumplis alapra.

Ezután az egészet tegyük be a sütőbe, míg aranybarnára sül.

Forrás: storyvilág.com