Az ingázók, a munkavállalók érdekében ismét megnyílt két határátkelő Magyarország és Szlovákia között a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Bánrévén és Tornanádaskán.

Riz Gábor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője Bánrévén emlékeztetett arra, hogy a település a térség legjelentősebb tranzitútvonalán fekszik, ahol nemcsak Szlovákiába szállítanak termékeket a fuvarozók, hanem Csehországba és Lengyelországba is ezen keresztül indulnak útjukra a kamionok. Többi között ezt a határátkelőt használják az ÓAM Ózdi Acélmű Kft. járművei is, útban a visegrádi országok felé, amelyek nagy felhasználói a cég termékeinek.

Tornanádaska térségében szintén a gazdasági együttműködés az egyik legfontosabb érv a határátkelőhely folyamatos használata mellett.

A magyar és a szlovák oldalon működő cégek között több is akad, amely napi szintű üzleti kapcsolatot ápol egymással. A határátkelő teljes lezárása olyan pluszköltségeket jelentene nekik, amelyek veszélyeztetnék a versenyképességüket – tette hozzá.

A Bánrévén tartott sajtótájékoztatón Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta: a kormánynak fontos, hogy megismerje az emberek, a határ mentén élők véleményét, meghallgassa őket.

Most biztosítani kell az idősek, az iskolások védelmét és a gazdaság zavartalan működését – emelte ki, hozzátéve: az utazási korlátozás nagyon fontos, ugyanakkor a kormány figyelembe veszi a határ menti települések „speciális” helyzetét, hiszen sokan járnak át a határ másik oldalára dolgozni.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára arról szólt, hogy már több hónapja küzd az ország a koronavírus ellen, az emberek az egészségüket és a munkahelyüket is féltik

Hangsúlyozta: a kormánynak ezekre a kihívásokra kell megoldást találnia, a határ újbóli megnyitásával most ez történt, hiszen megkönnyíti, hogy a határ mentén élők nem veszítsék el a munkájukat.

Nyitókép: MTI/Vajda János

infostart, Hirmagazin.eu