Hirmagazin
Image default
Egészség - betegség

Rejtett veszély! Tudd mega szőrnyű igazságot a lábgombáról, mielőtt elveszítenéd a körmeidet!

A lábgomba kezdeti fázisa: már ez az apró jel is fertőzést mutat. Az első jeleket könnyű összekeverni mással!

A köznyelv előszeretettel használja az atlétaláb kifejezést, mely azonban korántsem jelent olyan sajátos, terhelésből fakadó problémát, mint például a teniszkönyök, sokkal inkább eufemizmust, mely valójában a lábgombásodásra utal.

A nevét onnan kapta, hogy nagyon könnyű elkapni olyan helyeken, ahol sportolók, atléták is gyakran megfordulnak, például uszodában, közös öltözőben, zuhanyzóban, a gombák ugyanis kedvelik a párás, meleg helyeket.

A lábgomba a lábfejen, az ujjak között és a talpon is megjelenhet, illetve a körmökre is átterjedhet, éppúgy, ahogy a körömgomba is veszélyezteti a lábon található bőrfelületeket. A gomba nagyon gyorsan terjedhet, a lábról pedig más testrészekre is átkerülhet, sőt, bárki elkaphatja, különös tekintettel a fertőzöttel egy háztartásban élőkre.

Ismerd fel az első tüneteket!

A lábgombásodás megelőzéséért sokat lehet tenni azzal, ha valaki papucsot használ a közös vizes helyiségekben, emellett ügyel a megfelelő viseletre, nem műszálas zoknira, illetve jól szellőző cipőre, valamint sosem hagyja vizesen a lábát, és gondosan szárazra törli a lábujjak közét is. Mindezekre fokozottan kell ügyelni olyan tényezők esetén, melyek hajlamosíthatnak is a betegségre, legyen szó gyenge immunrendszerről, gyógyszeres kezelésről vagy akár cukorbetegségről.

Minél előbb veszi valaki észre a gombát, annál könnyebb lesz a kezelés is, ehhez azonban már a legelső tünetekre is fontos felfigyelni. Nézd meg a képeket, és megnézheted, hogy néz ki a lábgombásodás a különböző fázisaiban.

A lábgomba egyik legelső jele, ha apró, hámló, piros, esetleg viszkető folt jelenik meg a lábon.

Forrás: femina.hu

Kapcsolódó hírek

Súlyos galandféreg-fertőzés terjed Magyarországon, halálos is lehet ..

Géza

Súlycsökkenés koplalás nélkül, és mindez otthon..

Géza

Jó reggelt kívánunk minden kedves olvasónknak! Ma, 2025. május 21-én az Ő névnapjukat és a május 21-én születettek születésnapját ünnepeljük! .. Időjárási előrejelzés, .. Ezoterikus csomag .. Mantra és affirmáció .. Prána Mudra .. Egészségügyi szertartás .. Kristály vagy ásvány ajánlása .. Uralkodó bolygó és energiák .. Napi spirituális kérdés .. Sok boldogságot az ünnepelteknek!

Géza