Volodimir Klicsko, egykori ukrán bokszvilágbajnok, akinek bátyja, a szintén volt ökölvívó Vitalij jelenleg Kijev polgármestere, a Válasz Online-nak adott interjút.

„Nem szeretnék mélyen belefolyni a politizálásba, de azt tapasztalom, hogy Magyarországot úgyszólván lojalitás köti Oroszországhoz”

– jelentette ki Klicsko az interjúban, de az is szóba került, hogy Orbán Viktor április 6-án a nemzetközi sajtótájékoztatóján nem nevezte meg egyértelműen a bucsai mészárlás felelőseit.

„Mégis mit gondol, ki tehette? Ki szállt itt meg kit? Talán mi önmagunkat?

Mi gyilkoltuk volna tömegével a saját lakosainkat, hogy aztán ország-világnak mutogassuk, mást hibáztatva? Bucsa az orosz elnök világos üzenete volt, mi, ukránok pedig több mint 50 napja az agressziójának áldozatai vagyunk. Ha bárki félrenéz, és eljátssza, hogy nem lát semmit, maga is passzív hadviselővé válik, és vér tapad a kezéhez.”

– faladt ki a világbajnok.

Hozzátette, hogy az oroszoknak a „speciális hadművelet” az ukránok meggyilkolását jelenti, szerinte a bűneikre bizonyítékok vannak. Klicsko arról is beszélt, hogy Ukrajna a háború után erősebb lesz, de továbbra is segítséget kérnek.

„Támogatásra van szükségünk: katonaira, pénzügyire, humanitáriusra. Amíg nincs vége a háborúnak, nem lehet belőlük elég. Álljanak a mi oldalunkra, és mi is az önökére fogunk! És higgyenek nekem: minden támogatást vissza fogunk adni! Többszörösen. Csak segítsenek befejezni a háborút – mert önöket is védjük attól a gonosztól, amely az országunkra tört!”

– mondta Klicsko.

Szólj hozzá! Mondd el a véleményedet, mert nekünk fontos a véleményed, mert a Hirmagazin.eu Online Média olvasója vagy, és mi megbecsüljük olvasóinkat!

A vélemény szabadon kijelenthető, így nincs jó – vagy rossz vélemény, minden vélemény a maga nemében ÉRTÉK! Hirmagazin.eu

(24.hu, válaszonline)

Hirmagazin.eu