A Napraforgó névre keresztelt torta lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Beszterce rózsája (képünkön) elnevezésű tortát választották

– jelentették be Budapesten.

Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke elmondta: az idén tizenötödik alkalommal megrendezett versenyen a Magyarország tortája címet Fodor Sándornak, a budapesti Habcsók Cukrászda cukrászának Napraforgó elnevezésű tortája nyerte el, amelynek főbb alkotóelemei a pirított napraforgó, a vilmoskörte, a méz és a csokoládé.

Magyarország Cukormentes Tortája pedig idén a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda hozzáadott cukor nélkül készült alkotása, a Beszterce rózsája névre keresztelt alkotás nyerte. Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdeti meg ezt a versenyt.

A nyertes cukormentes tortát a Hisztéria Cukrászda cukrászmestere, Füredi Krisztián készítette. Az erről kiadott közlemény szerint az elegáns küllemű, harmonikus ízvilágú, hozzáadott cukor nélküli tortában a sárgabaracké a főszerep. A gyümölcs több rétegben, zselé és mousse formájában is megjelenik a textúrák között, sőt a piskótában is szerepel barackmagliszt formájában. Friss íze remekül passzol a dióval és az étcsokoládéval, a párosítás a tradicionális magyar süteményeket idézi.

Forrás: Egy Csepp Figyelemt Alapítvány
Forrás: Egy Csepp Figyelemt Alapítvány

A Beszterce rózsája a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai alapján szeletenkénti energiatartalma 206,3 kcal, míg szénhidrátértéke 12,4 gramm, így a cukorbetegek számára is jó választás lehet. A torta laboratóriumi vizsgálatait a Wessling Hungary Kft., független élelmiszervizsgáló laboratórium végezte.

„A leginnovatívabb recept” különdíjat a 77 Elektronika Kft. felajánlásával a szegedi Reök Kézműves Cukrászda cukrászai, Novák Ádám és Dovalovszky Barbara nyerte a Szeszélyes dió nevű tortával.

A legjobb gyógyhatású alapanyaggal készült tortáért a Diabess Kft. különdíját Karikó Orsolya, a Vanília & Gelarto Cukrászda cukrásza kapta Erdei Nimfa nevű tortájával.

Az Országházban tartott sajtótájékoztatón bemutatták a Solymár gyöngye nevű Szent István-napi kenyeret is, valamint az „Egy a természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás tortáját is, amely a Nimród fantázianevet viseli.

A győztes tortákat a nagyközönség augusztus 20-tól az ország számos cukrászdájában megkóstolhatja.

… de mennyibe kerül egy szelet az idei országtortákból?

Az augusztus 20. alkalmából kiválasztott Magyarország tortája és cukormentes tortája az elmúlt tíz évet tekintve még egyszer sem esett bele az olcsón elkészíthető desszert kategóriába: általában különlegesebb és drágább alapanyagokból kell dolgozniuk a cukrászoknak, emiatt is adják magasabb áron általában, mint más tortaszeleteket..

2020-as Magyarország tortája és cukormentes tortája verseny győzteseit, a Curiositas (Kíváncsiság, ami Füredi Krisztián tápiószecsői cukrászmester alkotása) és a Szentivánéji álom nevű (amit a JÓkenyér cukrászat készített) desszerteteket augusztus 19-től egyre több helyen megvásárolhatják az érdeklődők. Több mint háromszáz cukrászda jelezte, hogy elkészíti ezeket.

Megkérdeztük a cukrászdákat, hogy a tavalyi szeletárakhoz képest, ami vidéken és Budapesten 700-800 forint volt, mennyiért adják az idei országtortákat. A válaszokból kitűnik, hogy az árfolyamváltozás és a koronavírus okozta válság rajta hagyja nyomát idén az árakon.

Idén olcsóbb a cukormentes, mint a hagyományos

„Azt tudni kell, hogy a verseny kiírásánál nem szempont a torta bekerülési ára. Ezekre a tortákra jellemző, hogy sokféle és magasabb árazású alapanyagokból készülnek, emiatt viszonylag drágán tudják előállítani és kínálni a cukrászdák” – mondta Mohácsy István, a pátyi Caffe Trevi cukrászda képviseletében a lapnak.

Sitkei Balázs, a paksi Stella Cukrászda cukrászmestere elmondta, hogy 800 forint körül fogják adni a tortaszeleteket, míg tavaly emlékezete szerint 700 forintért kínálták. Ezzel még mindig az átlag alatt maradnak, hiszen egy-két cukrászda jelezte csak a lapnak, hogy 800 forint alatt tervezik adni a tortaszeleteket. Idén a cukormentes országtorta alapanyagára olcsóbb, mert több helyen a Szentivánéji álom 750 forintba, míg a Curiositas 850 forintba kerül. Lesznek azonban olyan helyek is, ahol még magasabb áron adják a szeletet, az elérheti a 890 forintot, sőt, Budapesten akár a 950 forintot is – írja a Pénzcentrum.

Szentivánéji álom, Kép: Egy Csepp Figyelem Alapítvány

Tavaly és idén is 750 forintba kerül egy szelet országtorta – mondta a lapnak a tatai Petre Cukrászda tulajdonosa, Petrezselyem Adrienn, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a cukrászok a megadott recept szerint, minőségi alapanyagokból akarják elkészíteni a tortát, akkor nem nagyon mehetnek ez alá az árszint alá. Budapesten még meg lehet tenni, hogy 800 vagy akár 900 forint feletti áron adják, de az ország szegényebb régióiban, ahol erre nincs fizetőképes kereslet, rengeteg cukrászdának komoly kihívás belevágnia.

Ezt a számok is alátámasztják: a 376 cukrászdából, amely augusztus 18-ig jelentkezett az árusítóhelyek közé, 101 Budapesten található.

napi, penzcentrum

Hirmagazin.eu