Március 1-jétől fogják megkapni postán a védettségi igazolványt azok, akiket már korábban beoltottak vagy a védettség fennáll, mert már felgyógyultak a koronavírus betegségből. A mai kormányinfón Gulyás Gergely elárulta az igazolványról, hogy egy valamiben már most biztosak lehetünk: karanténba nem kell vonulnia azoknak, akik megkapták a védettségi igazolványt.

Gulyás Gergely /Fotó: MTI Kovács Tamás

Gulyás Gergely /Fotó: MTI Kovács Tamás

A védettségi igazolványt március 1-től kapják meg postai úton azok, akiket már beoltottak, vagy akiknél a védettség egyéb okokból fennáll. Ezt követően dönteni kell arról, hogy mire lesz jogosult az, aki a kártyával rendelkezik. Egyelőre azt tudja igazolni, hogy védett, ezért a karanténszabályokat esetükben minden további nélkül fel lehet oldani – jelentette be a kormányinfón Gulyás Gergely.

Az emberek közötti különbségtétel alkotmányos akkor, ha nem önkényes. Erről azonban még nincs döntés, a nemzeti konzultációban az emberek véleményt mondhatnak róla. A kabinet dönt arról, hogy az oltási igazolvány mire jogosítson. A karantén alól mindenképpen felmentést adna a kormány – mondta el.

A tájékoztató legfontosabb bejelentése, hogy arról döntött a kormány: március 15-ig maradnak a jelenlegi korlátozó intézkedések a járvány megfékezése érdekében

Korábban az erről kiadott rendelet szerint részletesen beszámoltunk róla, hogy ki és milyen feltételek alapján kaphatja meg a védettségi igazolást. Háromféle módja van:

  • ha valaki megkapta a védőoltást
  • vagy igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen
  • illetve ha valaki vélhetően átesett a fertőzésen, de nem tudott erről vagy nem készült erről teszt és utólag elvégzett ellenanyag-vizsgálat igazolja a fertőzésen való átesését

Ha valaki megkapta a védőoltást, nem kell igényelnie az igazolványt. Az állam hivatalból postázza az ingyenes kártyát, annak kiállítását külön nem kell kérni. A védőoltást igazoló kártyának nincs érvényességi ideje.

Az igazolvány a személyi adatok mellett tartalmazza majd a védőoltás idejét, valamint típusát.

Ha valaki korábban igazoltan átesett a koronavírus-fertőzésen, akkor a fertőzésből való felgyógyulás napja jelenti a védettség kezdetét, a védettségi igazolvány érvényessége az igazolt felgyógyulást követő 6 hónap.

blikk

Hirmagazin.eu